Csúnyák, sokan vannak és feleslegesek, mégis örökre velünk maradnak: a nagy fülkekörkép

Több ezer van belőlük az országban, mégsem használod őket és nem is emlékszel, mikor láttál utoljára olyat, hogy használják. Sőt: hiába kerülgeted, észre sem veszed őket. Mik ezek?

Na jó, ha már idáig eljutottál, nyilván tudod a címből és a bevezetőből, mindegy, leírom:

Telefonfülkék!

Fotók: Neményi Márton

Nyilván nem napjaink legégetőbb kérdése, hogy ezek meg minek vannak egyáltalán, de az biztos, hogy az egyik legjogosabb: tényleg, minek? Nagyon-nagyon ritkán és akkor is csak bizonyos helyeken és helyzetekben látni, hogy bárkinek szüksége lenne rájuk (erről később), mégsem bontják el őket, sőt pár éve még egyenesen felújítgatták a fülkéket, amelyek 2018-ban már végképp senkinek sem hiányoznának, Budapesten például a városképbe sem illenek, nosztalgiázásra pedig már csak esztétikailag sem alkalmasak. Ülni, feküdni, átöltözni és egyéb folyó ügyeket intézni lehetetlen bennük, így az alternatív használati módozatok is kilőve, csúnyák, ha kitörik az üveget, még veszélyesek is.

Éppen ezért meglepő ez a gyakorikérdések-poszt:

Oké, vannak ennél meglepőbb dolgok is a gyakorikérdések.hu-n, de azt azért jó lenne tudni, hogy miért nagyon fontos és hogy miért kell külön keresni a fülkéket, amikor a legutóbbi (október) hivatalos adat szerint 5855 nyilvános telefonállomás működik az országban, ezek kilencven százaléka fülke. (Általánosságban igaz, hogy az állomások egyharmada Budapesten üzemel, azaz legalább ezerötszáz fülke található a fővárosban.) Ezeket a Magyar Telekom működteti, jó esetben nullszaldóval:

egy telefonra havonta átlagosan egy óra beszélgetés jut.

Ez pont tizedannyi, mint húsz évvel ezelőtt: a fülkék az ezredfordulón voltak a legnépszerűbbek. Ez a bedobált pénz és elhasznált egység egyébként épp hogy fedezi a fenntartást – nyilatkozta a cég a Napi.hu-nak –, amely fülkét pedig végképp nem használja a lakosság, azt elbontják.

Elbontott fülke a Szigony utcában

Bontják is őket, ez tény: 2012-ben még nyolcezer készülékről számolt be az Urbanista blog, Budapesten majdnem háromezer volt. Hiába a statisztikailag lehangoló – amúgy persze teljesen természetes – rossz kihasználtság, egy darabig biztos nem tűnnek el végleg: törvény mondja ki, hogy (szó szerint idézzük, annyira életszerű és természetes magyarsággal íródott) a szolgáltató

egy településen minden megkezdett háromezer lakosonként legalább egy darab, háromezer főnél kisebb lélekszámú település esetében településenként legalább egy darab nyilvános telefonállomást köteles működtetni.

Azaz amíg a törvény él, az országban legalább 4-5 ezer telefonfülke lesz, Budapesten pedig ezen képlet szerint minimum 600. Pár éve még szigorúbb volt a szabály: 2500 lakosra kellett, hogy jusson egy, azaz a törvényhozás, ha lassan is, követi az idők szavát. Ez egyébként eredetileg uniós szabály, ami egy kicsit ironikus, hiszen – nem szeretnénk politizálni, de ezt nem hagyhatjuk ki – a fülkék bevétele ma már főleg abból származik, hogy eladják őket hirdetési felületként, legalábbis azokat, amiket nem vertek szét a vandálok. Például fülkéken fut a jelenlegi utálkozós kormányzati kampány, és fülkéken futott az előző is, amellyel Brüsszelt próbálták megállítani – azt a Brüsszelt, amely kötelezővé teszi a fülkék működtetését, amely fülkéken aztán elhelyezték a Brüsszel-ellenes plakátokat. (Magyarország például ezért kúl!) Alább például egymás mellé tettünk egy 1956-os forradalmi fülkét és a 2010-es évek fülkeforradalmának mementóját:

Lengyelországban egyébként minden fülkét elbontanának, Bécsben pedig egyszerűen lecserélték az összeset mobiltelefon-automatákra, amelyekben még szelfibot is kapható. Nagyon népszerűek, alig győzik újratölteni őket.

A Magyar Telekom 2010-ben még arról panaszkodott, hogy hiába esett vissza drasztikusan a forgalom, a fülkéket pont ugyanúgy rongálják, mint 10-15 évvel azelőtt. A fővárosban szétnézve úgy tűnik, javult a helyzet – sok fülkének kitörték az üvegét, de maguk a készülékek mindenhol épnek tűntek –, a vandálok valószínűleg egyszerűen megunták az egészet. Graffitifelületként persze még mindig népszerűek, de jobbára csak béna tageket látni, komoly műalkotást sehol. Hogy illusztráljuk, hogy az emberek régen is ugyanolyan hülyék voltak, mint ma, egymás mellé tettünk egy fülkét az ötvenes évekből és napjainkból:

Egyébként igenis van, amikor hasznos a fülke, a nyolcker mélyén például gyakran hallani, hogy ki miből mennyit visz vagy rendel hová, a bódulatbiznisz legbiztonságosabb kommunikációs csatornája ugyanis még mindig a nyilvános telefonállomás, ez az Illés utcai visszafogottan rusztikus félfülke például népszerű hotspot.

Aki a részletekre kíváncsi annak, ajánljuk a Drót című nagyszerű sorozatot.

Ez az egész téma azért jutott eszünkbe egyébként, mert

idén lesz 90 éve, hogy az első magyar fülkét felállították.

Méghozzá a Váci utcában, kivitelező: Standard Villamossági Rt., üzemeltető: Magyar Telefonautomata Rt., azaz Matart. Ekkoriban még nem volt egyenszíne a fülkéknek, a szabályozás csak arról szólt, hogy a temetőkben felhúzott fülkék legyenek sötétek. Erről sajnos nem találtunk képet a Fortepan archívumában, de így is dúskáltunk az ínyencségekben, mutatjuk is a legjobbakat.

A negyvenes évek elején kétféle fülkébe bújhattunk.

A második világháborúban majdnem az összes elpusztult.

A kommunisták pedig természetesen sokkal csúnyábbakat húztak fel a helyükre.

Néhol azért megmaradt a békeidőbeli stílus az ötvenes évek közepén is.

Jellegzetes látvány volt a postai fafülke.

1956: volt, hogy csak a fülke maradt épen…

…volt, hogy az sem…

…és volt, hogy elpusztult ugyan, de új értelmet nyert.

A külvárosban pedig közben megállt az idő.

A hatvanas évek eleje: a nagybetűs Formatervezés időszaka! Sci-fis és futurista fülke a Madách előtt!

Bármilyen mutatósak is voltak, nagyon-nagyon csúnyán öregedtek ezek a lekerekített fülkék. 1978-ban már így néztek ki:

De vissza a hatvanas évekbe! Minimalista hivatali téglatest-fülkék:

Mindent kibíró postai készülék és a rögzített telefonkönyv, amit valahogy soha senki nem lopott el és tépett szét. Akkoriban még volt nemzeti minimum!

A hetvenes években felgyorsultak az események. Felbukkantak a csupaüveg fülkék…

…és a Városligetben a boldog jövőt ígérő szabadtéri megoldás.

Nagyon csúnya, palatetős megoldás egy HÉV-áloomáson 1972-ben…

…és hipermodern aluljárófülkék a Felszab téren.

A nyolcvanas évek végén pedig ezekkel a zöld borzalmakkal találkozhattunk. A kép természetesen a nagyon durva ’87-es havazás után készült.