Magyarország kúl

Óriási termálvízkincs rejtőzik Somogyban

A hasznosítás sajnos nem megoldott, befektető sehol.
A Sonline cikke szerint kevés somogyi település tud élni a termálvíz adta lehetőségekkel. A helyiek szerint Babócsán van a megye egyik legjobb termálvize, arra azonban nem volt anyagi lehetőségük, hogy gyógyvízzé nyilvánítsák. Két kútból, egy 45 és egy 65 Celsius fokosból tör fel a víz. 2008-ban be kellett zárni a fürdőt, mert az önkormányzat anyagi helyzete nem tette lehetővé a működtetést. Mint azt a lap Péter István polgármestertől megtudta:
Egy vízforgató mintegy 35 millió forintba kerülne, a gyógyvízzé nyilvánítás 7-8 millió forintot tenne ki, de még a fürdőfelújítás terveit sem úsznák meg egy-másfél millió forint alatt. Egy megfelelő pályázatra vár az önkormányzat, de attól sem zárkóznának el, ha egy befektető megvásárolná a jelenleg kihasználatlan fürdőt, ha ezzel a település érdekeit szolgálnák.

Hatalmas termálvízkincs húzódik Táska alatt is, amelyet a felfedezése óta nem tudtak hasznosítani. Most azonban lehetőség lenne arra, hogy egy óriási kertészetet fűtsenek a meleg víz hőjével, ez különleges lenne a Balaton déli partján. Nyolcvan fokos a táskai víz hője, ez négy hektáros üvegház fűtésére lenne elég. Táskán a vizet közintézmények fűtésére nem tudták használni, bár tervek voltak rá, csak pénz nem.

Évtizedeken keresztül bíztak abban, hogy hasznosíthatják, sőt egy fürdőt is tudnak építeni. Száz hektárra kész terveik voltak, apartmanokkal, fürdőhelyiségekkel, de eddig mindez nem valósulhatott meg. Most március közepétől talán elindulhat valami: a termál-kertészetet létrehozó magánbefektető nyert egy pályázatot a termoenergia hasznosítására, mondta el Gadányi István polgármester.

A szuloki fürdő a termálvízen alapul. A története hasonló más somogyi településekéhez: a megyében az 1960-es években kőolajat, földgázt kerestek kutatók, de mindenütt meleg víz tört fel. Az 1990-es évekig tartott a szuloki fürdő fénykora, amikor a komlói bányászok, horvát turisták pihentek itt. Aztán a kötelező vízforgató bevezetése megdrágította a költségeket. 2006 és 2010 között emiatt be is zárt a fürdő, majd 2011-ben újra kinyitott.

Hengerics József polgármester szerint a megyében csak alig hasznosítják a termálvizet, jóllehet ez Somogy egyik legértékesebb kincse. A szuloki fürdőt sem tudják egész évben nyitva tartani, csak május elejétől szeptember végéig. Az éves működést az épületek állapota sem tenné lehetővé, és nem lenne rentábilis.

– Költségminimalizálásra kényszerülünk, mert nincs lehetőségünk olyan beruházásokra, amelyek a fürdő látogatottságával meg tudnának térülni – mondta Hengerics József. – Ha milliárdos beruházásba fognánk, az 30-40 évre veszteséget garantál. Ehelyett szolid, csendes, vidéki fürdőhely vagyunk minimális költséggel, és az ilyen szolgáltatásokhoz igazodó árbevétellel és vendégkörrel.

(Kiemelt kép: MTI / Krizsán Csaba)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top