Magyarország kúl

A rejtélyes falu, ahol a legtöbb iker születik Magyarországon

Nincs tudományos magyarázata annak, miért a Győr-Moson-Sopron megyei Bősárkányon születik a legtöbb ikerpár az országban.

Különösen az elmúlt években gyakori, hogy ikrek születnek Bősárkányon, ami már szinte zavarba ejtő. A 2500 fős településen a kút vizére is gyanakodtak már.

Fotó: Pixabay

A Bors helyszíni riportja szerint szinte természetesnek számít, ha minden csoportba jut egy ikerpár. Az elmúlt 12 évben 13 ikertestvér született, akik mind született bősárkányiak, és idén is jut még belőlük. Napok kérdése, és megszületik 2018 első ikerbabája is. De nincs hiány iskolás, óvodás, és bölcsis ikrekből sem.

Gősiné Szóka Zsuzsanna a kicsiny település egyik óvónője. Gyermekei, Dávid és Barbara hatévesek, már nagycsoportba járnak. Mint mondja:

– Nagymamám rokonságában tudunk ikrekről, a férjemnél pedig a nagypapának volt ikertestvére.

Az óvodában, ahol dolgozik, cseppet sem lepődnek meg, ha érkeznek az újabb és újabb ikrek, ez szinte már természetes. Rozsné Varga Anett szintén kismama, és még különlegesebb, mint elődei. Az orvosok szerint ugyanis az ő gyermekei egy hét különbséggel fogantak.

– Már most csodaként tekintek rájuk, szoktunk is azzal viccelődni, hogy a templom előtti artézi kút vizében lehet valami, hogy ennyien vagyunk.

– mondta a 24 hetes kismama.

Bár az önkormányzat 2005 óta 12 ikerszületésről tud, ha mélyebbre ásunk, ennél sokkal többen is lehetnek, ugyanis ennyien csak Bősárkányon születtek.

– Az ikerszületések általában a nagyszülőktől öröklődnek, és az unokáknál fordul majd legközelebb elő. Ahol voltak már ikrek, ott pedig sokkal gyakoribb. A nagy számok törvénye alapján elő szokott fordulni, de tudományos magyarázatot nehéz rá találni. A véletlenszerű halmozódásokat pedig érdemes kutatni, az ilyen falvakra pedig külön érdemes figyelni – mondta dr. Bense Tamás, családorvos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top