Magyarország kúl

Tüdőbaj ellen szolgált és kék a csodaszép Év Vadvirága

Jóval ismertebb társai előtt győzött az Év Vadvirága versenyben a kékes színű kornistárnics. Mit kell tudni róla?

Kornistárnics (Fotó: Jan Fischer Rasmussen/Flickr)

Kiegyenlített küzdelemben az Év Vadvirága 2018-as címet a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) nyerte el, írja a Magyar Természettudományi Múzeum blogja. A szavazás során végig tartotta első helyét a szintén rengeteg szavazatot kapó fehér tündérrózsa (35%) és az apró nőszirom (29%) előtt.

A kornistárnics Európa nagy részén jelen van, de élőhelyeinek kiszáradása és átalakulása miatt mindenütt visszaszorulóban van, emiatt védett többek között Lengyelországban, Olaszországban, Romániában és Svájcban is. Németországban már 1980-ban az év vadvirágává (Blume des Jahres) választották. Hazánkban 1982 óta védett, természetvédelmi értéke 10 ezer forint

Hazánkban a hegy- és dombvidékeken, valamint az alföldeken is szórványos, hiányzik a Tiszántúl és a Dél-Dunántúl nagy részéről. Kiszáradó lápréteken, hegyi- és mocsárréteken fordul elő.

Virágzó állapotban azonban messziről felhívja magára a figyelmet akár 5 cm-t is elérő, sötét égszínkék virágaival.

Népi elnevezései között ismert a tüdőtárnics vagy tüdőfű és a rettegőfű is. A rokon sárga tárnics (Gentiana lutea) régtől ismert gyógynövény. Gyökerét gyűjtötték és használták annak serkentő, étvágygerjesztő hatása miatt. Egykor tüdőbaj gyógyítására is használták.

Júliustól szeptemberig virágzik, de egyes példányaival októberben, sőt akár november elején is találkozhatunk.

Az előző években a kockásliliom és a hóvirág volt a győztes az Év Vadvirága szavazáson.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top