Magyarország kúl

Jóvátette a KFC, hogy biztonsági őre megverte az Index újságíróját

Szó volt róla, hogy adakozás lesz, megtörtént.

Emlékeznek még arra a története, amikor októberben a Király utcai KFC szekusa megverte Szabó Zoltánt, az Index újságíróját? Szabó akkori Facebook posztja végigsöpört a hazai híroldalakon. Szabó közölte, azt szeretné, ha a neki szánt kártérítés összegét egy általa megnevezett szervezet kapná. A KFC együttműködött vele, a történetnek Szabó hétfő délelőtti posztja szerint vége. Bemásoljuk a szöveget:

Végre sikerült megállapodnom a KFC-ket működtető AmRest Kft-vel, arról, hogy hogyan teszik jóvá, hogy az éttermükben dolgozó biztonsági őr kidobott, és véresre vert, és hogyan biztosítják azt, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő, hogy a jövőben minden vendéggel úgy bánjanak, ahogy egy vendéggel szokás.
Egyrészt a cég felbontotta a szerződést az őrt foglalkoztató biztonsági céggel, másrészt képzést tartott az étterem dolgozóinak, és az elkövetkező hónapokban a Facebook oldalukon is beszámolnak arról, hogy milyen továbbképzésekkel és technikai fejlesztésekkel biztosítják a jobb vendégkiszolgálást.
Emellett, ahogy első posztomban kértem, azzal is elnézést kérnek, hogy támogatnak egy általam kiválasztott ügyet. A tárgyalások során végül két egyeselütet választottam, amelyekben közös, hogy mindkét szervezet nehéz sorsú gyermekeken próbál segíteni évek óta, és nehéz anyagi helyzetben vannak.
Az egyik az Oltalom Karitatív Egyesület, ami szoros együttműködésben dolgozik egy methodista gyökerű, keresztény felekezettel, és már harminc éve segít az elesetteknek. Az egyesület óvodát működtet a hajléktalan gyermekek számára, adományokat gyűjt, ételt oszt, iskolákat és főiskolát tart fenn, anélkül, hogy hitéleti nevelést folytatna. A felajánlott pénzből az egyik, általuk működtetett általános iskola diákjai kapnak téli cipőket, hogy a hidegben is tudjanak iskolába járni.
A másik szervezet a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület, amely több mint két évtizede segít, többek között az otthonukból háborúk elől menekülő embereken. Az egyesület Budapesten, a fóti gyermekvárosban és a vámosszabadi befogadóközpontban is igyekszik segíteni. Lassan két éve tartanak egy konténerben foglalkozásokat a vámosszabadi menekülttáborban azoknak a menekült vagy oltalmazott gyerekeknek, akik a családjukkal együtt, maximum egy hónapot a táborban töltenek. A konténerben főként játékos, kreatív foglalkozásokat tartanak, amelyek leginkább az óvodában, vagy iskolában eltöltött időhöz igyekeznek hasonlítani, azért, hogy ezek a gyerekek is legalább kis időre visszakapják a gyerekkorukat, felhőtlenül játszhassanak és játszva tanulhassanak. A felajánlott pénzből újabb fél éven át tud működni ez a program.
Lehet, hogy valaki szerint provokáció a sérelemdíj egyik felét egy magyar gyerekeken segítő keresztény szervezetnek, a másik felét pedig egy külföldről is finanszírozott, menekülteket segítő egyesületnek felajánlani, de én szeretném azt hinni, hogy a segítségnek nincs pártállása, és az emberi szenvedést nem teszi zárójelbe a szenvedő fél vallása, származása, vagy politikai nézete. Azt gondolom, hogy európai és magyar állampolgárként nem kell választanom a magyar és a menekült gyerekek megsegítése között, és köszönöm a két egyesületnek és az AmRest Kft-nek, hogy támogatnak ebben a döntésemben.
Emellett remélem, hogy ezek az adományok nemcsak azt bizonyítják majd, hogy Magyarország még mindig egy olyan piacgazdaság, ahol egy vállalat saját érdekében és a fogyasztói iránti tiszteletből is vállalja a felelősséget, ha hibázik, de azt is megmutatják, hogy pár frusztrált ökölcsapást is át lehet változtatni végül valami jó, társadalmilag hasznos dologgá. Például meleg gyerekcipőkké, vagy egy konténerré, ahol az otthonukból elüldözött gyerekek is boldogok lehetnek pár órára.
Boldog karácsonyt mindenkinek!

Szabó két képet is közölt az íráshoz:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top