Magyarország kúl

“Lélegzetvisszafojtva vártam a teszt eredményét” – ma van az AIDS világnapja, beszélnünk kell róla

Volt időnk felkészülni, mégse beszélünk nyíltan a rettegett betegségről. Legalább a mai napon tegyük meg! December 1-je az AIDS elleni küzdelem világnapja.

Gyerekkorom óta az egyik kedvenc filmem a Philadelphia: Tom Hanks HIV-fertőzött meleg férfiként küzd emberi jogaiért, illetve a társadalmi kirekesztettség ellen. 1993-ban még csak kisiskolás voltam, azóta többször is megnéztem ezt a filmet. Mindig szíven üt, megdöbbent, elszomorít és kétségbe ejt. Hatással van rám. Az Oscar-díjas alkotás igazi lavinát indított el: nemcsak a rettegett betegségről tudtunk meg többet, és végre tabuk nélkül beszélgethettünk a rejtélyes kórról, de Amerikában elkezdődött a melegek jogainak megszilárdulása is. Több szempontból kulcsfontosságú mű ez a mai napig.

Ma már 3 gyerek boldog anyukája vagyok, de fogantatásuk előtt, évekkel korábban

nekem is AIDS-tesztre kellett mennem.

A mesterséges megtermékenyítés kötelező velejárója volt ez akkor (és még ma is). A férjem és én is negatív eredményt kaptunk, de azért az ember lélegzetvisszafojtva várja azt a papírt még akkor is, ha biztos benne: nem lehet baj. A világ még mindig nincs felkészülve erre a betegségre, pedig erre több évtizedünk lett volna. Magyarországon még mindig nem “illik” erről beszélni, pedig sajnos egyáltalán nem mondhatjuk, hogy “ez velünk úgysem történhet meg!” A HIV-fertőzöttek száma az utóbbi években egyre csak nőtt, és bárki áldozatul eshet. Az egyetlen és legfontosabb fegyverünk a kór ellen: a prevenció. Mivel a betegség gyógyszeres kezeléssel is csak szinten tartható, ideje lenne ha őszintén, mellébeszélés nélkül ejtenénk szót a megelőzésről!

Az A-HA aktivistái egy óvszerfigurát ölelnek át azon a Deák téri rendezvényen, ahol a fiatalok No AIDS feliratú léggömböket engedtek a magasba. A felelősségteljes szexuális életre próbálták felhívni a figyelmet. Fotó: Kovács Tamás, MTI

A kezdetek: a legtöbb találgatás szerint Fekete-Afrikából indulhatott ki a fertőzés a XX. század első felében. 1959. december 1-jétől jegyzik az AIDS-et különálló betegségként.

Az első hazai diagnosztizált HIV-fertőzött 1985-ben egy kisgyerek volt, aki vérkészítményt kapott, az első hazai AIDS beteget 1986-ban regisztrálták Szombathelyen.

Eleinte a szakemberek felállítottak egy rizikócsoportot, s ebből az derült ki, hogy az intravénás drogfogyasztók, a homoszexuálisok, a prostituáltak, valamint partnereik a legveszélyeztetettebbek. De ma már nem helytálló ez a megközelítés, hiszen számtalan más példa bebizonyította:

az AIDS nem válogat!

Mellbevágó tények

– a HIV jelentése magyarul: emberi immunhiányos vírus, az AIDS pedig szerzett immunhiányos tünetegyüttes
– a kezeletlen HIV-fertőzés alakulhat AIDS-é (vagyis a kettő nem ugyanaz!)
– ez a betegség gyógyíthatatlan, a vége kivétel nélkül halál
– 2008. december 31-én Magyarországon pontosan 1334 kiszűrt HIV-fertőzött élt
– szakemberek szerint ennek háromszorosa, vagyis 6700 fertőzött él hazánkban
– a WHO becslése szerint 2007-ben 33,2 millió ember szenvedett AIDS-ben
világszerte 16 millió beteg szorulna kezelésre, de csak 5 millió jut hozzá
– évente 2-3 millió új beteget regisztrálnak a világban, közülük megközelítőleg félmillió még csak gyerek
Európában nő a leggyorsabban a fertőzöttek száma a vénás kábítószer használata miatt
átadható nyálkahártyakontaktussal vagy különböző testfolyadékok által (vér, ondó, hüvelyváladék, anyatej).
a fertőzés bekövetkezhet még közösülés, vérátömlesztés során, fertőzött injekcióstű által, vagy terhesség, szülés és szoptatás alatt
– eddig a világon több mint 20 millió ember halt meg ebben a betegségben

Az AIDS elleni küzdelmet jelképező vörös szalagot tartják fel a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt figyelemfelhívó akciójának résztvevői. Fotó: Mohai Balázs, MTI

Nyílt harc

Több híresség is nyíltan felvállalta betegségét, ezzel azt üzenve, hogy igenis létező problémával van dolgunk. A legismertebb AIDS-beteg talán az istenadta Freddie Mercury volt, aki

1991 november 23-án közleményben tudatta a világgal állapotát. Másnap búcsúzott az élettől.

Legutóbb Charlie Sheen, amerikai színész állt ki a nyilvánosság elé szintén novemberben, s 2015-ben 4 év betegség után vallotta be, hogy HIV-pozitív. Azóta minden erejével és forrásával azon van, hogy megtalálják a gyilkos kór ellenszerét.

Miért piros szalag?

Az 1991-es öbölháborúban harcolt katonák tiszteletére sárga szalagot hordtak az amerikaiak. Ennek nyomán lett piros szalag az AIDS-elleni küzdelem szimbóluma. 1991-ben 3000 ilyen piros kitűzőt osztott ki Patrick O’Conell HIV-fertőzött és aktivista a Broadway-i Tony-díjátadón, s

Jeremy Irons, Oscar-díjas angol színész volt az, aki azonnal magára aggatta, s úgy lépett kamerák elé. A színész piros szalagja a nemzetközi AIDS-ellenes küzdelem jelképévé vált.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top