Magyarország kúl

8 érdekesség a Terápia című sorozatról, köztük Mácsai Pál kék szeméről

Te is imádod a Terápia című sorozatot? Van itt róla néhány érdekesség.

November 13-án került képernyőre a Terápia című sorozat várva várt harmadik évadának első része. Dargai András ezúttal is négy pácienst fogad, akiknek a fejlődését mi is végigkövethetjük, az 5. napon (azaz a sorozat 5. szálán) pedig ő maga megy terápiára. A sorozat amellett, hogy érdekes sorsokkal és fontos kérdésekkel foglalkozik, megmutatja azt is, hogy hogyan zajlik egy klasszikus pszichoterápia,

és megerősíti, hogy aki segítséget kér, arra nem kell rásütni a beteg vagy a gyenge stigmát.

Mindemellett még egy fontos dologra rávilágít, hogy a terapeuta (a szaktekintély) is csak ember és, mint mindenkinek, neki is megvannak a saját problémái.

8 érdekességet gyűjtottunk össze a sorozatról:

  • A Terápia egy 2005-ös izraeli sorozat, a Be Tipulal apján készült, amiből az amerikai HBO 2008-ban készítette el a a saját adaptációját In Treatment címmel. A magyar változat első évadát 2012 őszén kezdték vetíteni. A magyar változatot a hazai viszonyokhoz igazították a forgatókönyvírók, a 3. évadban látható öt szálból kettő teljes mértékben a magyar írók kreativitását dicséri, és a maradék hármat is átalakították.
  • Az első évadban szereplő tragikus sorsú gyógyszergyár tulajdonos a Nagy Ervin által megformált Máté a külföldi részekben eredetileg vadászpilóta volt.

  • Nagypál Orsi a második évadban csatlakozott a sorozat rendezőgárdájához, Az ügyvédnő történetét rendezte ő, akit Péterfy Bori alakított, de nem ez volt az első közös munkájuk. Nagypál Orsi vizsgafilmjének a Paktumnak is Péterfy Bori volt a főszereplője. 
  • Az amerikai változat 3. évadjának egyik története, hogy egy indiai férfi Amerikába költözik a fiához és a menyéhez a felesége halála után. Ezt a hazai változatban sokkal magyarabbra fordították: Sándor Székelyföldről a kertes házából került Budapestre egy 5. emeleti lakásba a fia családjához, akik teljesen másképp élnek és gondolkodnak, mint ő.

  • A rendezők a casting előtt minden szerepre három nevet adtak le, hogy kiket szeretnének megnézni. Ha a három színész közül senki sem bizonyult megfelelőnek, újabb nevek következtek.
  • Mácsai Pál majdnem lecsúszott a főszerepről, ugyanis a sorozat készítői túl hűvösnek találták a tekintetét. Mivel kék a szeme, nem voltak benne biztosak, hogy eléggé együttérzően tud majd nézni.

  • A harmadik évad 800 oldalas forgatókönyvén nagyjából másfél évig dolgoztak az írók, és csak azután került az anyag a rendezőkhöz.
  • Dargay András ruhatárának nagyjából a felét Mácsai Pál saját ruhái teszik ki, mert ebben a szerepben kiemelten fontos, hogy a színész komfortosan érezze magát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top