Magyarország kúl

Európából Afrikába úszott át, és nem először csinál ilyet

Hét óceáni szoros átúszására vállalkozott a zalaegerszegi Mányoki Attila. 4 év után már csak egyetlen van hátra: nemrég úszta át a Gibraltárit.

Közzétette: Attila Manyoki – 2017. november 2.

A kihívásból (Ocean’s Seven) már csak a brit-szigeteki van hátra Mányoki Attila zalaegerszegi ultraúszónak, írja az mno.hu.

A Gibraltári-szoros hajóforgalmi térképén lehetett követni  úszását Európából Afrikába. Már két hete Spanyolország legdélebbi pontján várta azt az időablakon belüli kijelölést, amikor nekivághat az útnak, erre pedig a csütörtök délelőttöt kapta az amerikai Zach Margolis és némi hajós kíséret társaságában. Azért ez az időablak nyílt ki számára, mert az átúszásra várakozók közül a szervezők szerint ők tűntek a leginkább felkészülteknek arra, hogy sikeresen átússzanak a fekete kontinensre. A többi szerencselovagot még hagyják várni 1-2 napot, amikor jobb időben több esélyük lesz nem bajba kerülni a 14 kilométeres óceáni szoroson, iszonyatos hullámzásban és kíméletlen szélben, napi 300 átkelő hajó közt.

Közzétette: Attila Manyoki – 2017. november 1.

A kísérőhajó végül déltájt átért Afrikába, így biztosak lehettünk benne, hogy az összedolgozásra kényszerített, hasonló tempójú két sportember sikerrel járt, már csak Mányoki Attila saját bejelentkezésére kellett várni.

Sikeresen átúsztam a Gibraltári-szorost Spanyolország és Marokkó között. Ezzel teljesítettem az Ocean’s Seven 6. állomását is. Este kapom meg a hivatalos papírokat

– osztotta meg sikerélményét már a kísérőhajóval a spanyolországi Tarifába visszatért Mányoki.

És valóban, már csak a Brit-szigetek közti Ír-szoros van neki hátra, erre jövő év augusztusában foglalt időablakot – mert ezt is kell –, de erre a veszedelmes és hideg kísérletre majd külön hidegben kell majd felkészülnie, most viszonylag kellemes, 18 fokos vízben úszhatott.

Most egyébként életveszélyben nem voltak, a kísérőhajó 40 méteres közelségükben haladt végig, ugyanakkor nagy feladat elé állította őt és Zachet, hogy a napközben várt szélerősödés előtt átérjenek.

Mányoki Attila és a kihívás

A 44 éves, főállású hosszútávúszó. 2013-ban vágott bele a páratlan erőpróbába. Elsőnek a La Manche-t úszta át (magyar rekord). 2014-ben Japánban a Cugaru-csatornát teljesítette, minden idők második legjobb idejével. 2015-ben egyedülálló módon két héten belül teljesített két kihívást: a Hawaii­-szigetek között található Molokai-csatorna, majd a Los Angeleshez közeli Catalina-csatorna átúszását. Novemberben Kaliforniában, 25 éves pályafutása elismeréseképpen a Nemzetközi Maratonúszó Hírességek Csarnokának tagja lett. Az április derekán teljesített Cook-szoros a világ talán legveszélyesebb vize. Az átúszáskor leküzdendő 26 kilométeres szakasz az Északi-szigeten fekvő Terawhiti-fok és a Déli-szigethez tartozó Arapaoa-szigeten lévő Perano Head között van. Évente átlagosan 173 olyan nap van, amikor 63 km/h (40 csomó) feletti széllökéseket mérnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top