Magyarország kúl

Örömtekeréssel ünnepelték a bringások a Bartók Béla úti kerékpársávot

A negyedik Happy Mass-en több százan vettek részt. A Magyar Kerékpárosklub elnöke azt reméli, hogy a következő években új lendületet kaphat a budapesti kerékpáros infrastruktúra fejlesztése.

Szerdán nagy csapat vidám ember tekert végig az esti csúcsforgalomban a Bartók Béla úton. A negyedik Happy Mass felvonuláson a szervezők szerint legalább kétszázötvenen vettek részt.

Tavaly ilyenkor még tüntetni jöttek a bringások – most ünnepelni, mert hosszas huzavona után a főváros végre ráállt, hogy biciklisávot a létesítsen a forgalmas sugárúton.

„Ez Dél-Buda legnépszerűbb bringaútvonala, ahol naponta kétezerötszáz-háromezer ember teker. A helyi szervezetünk évek óta küzd ezért a biciklisávért – ezért is örülünk annyira, hogy végül felfestették” – mondja Kürti Gábor „Kükü”, a Magyar Kerékpárosklub elnöke.

Fotók: Dimény András / Magyar Kerékpárosklub

Kükü hangsúlyozta, azzal, hogy elkészült az új kerékpársáv első szakasza, nemcsak a bringások, hanem az autósok és a gyalogosok számára is biztonságosabbá vált a Bartók. „Eddig sokan a járdán tekertek, azt reméljük, hogy ezután ők is lemerészkednek majd az úttestre.

Persze, jobb lett volna, ha az önkormányzat már a tavalyi felújításkor felfesteti a kerékpáros jelzéseket.

Az eredeti tervekben a járdák kiszélesítése, rakodóhelyek és kerékpársávok létesítése is szerepelt, de ezt később elvetették – magyarázza. – Szerintem attól féltek, hogy túlságosan megnő a biciklis forgalom, pedig a villamosmegállók átépítése nyomán fellépő homokóra-effektus: az extrahosszú CAF-szerelvények kedvéért alaposan meghosszabbították és kiszélesítették a peronokat, így jelentősen csökkent az autóforgalom. Lett egy-egy üres sáv az út mindkét oldalán, ami bőven elegendő ahhoz, hogy kényelmesen elférjenek a kerekesek.”

A Magyar Kerékpárosklub több másik civil szervezettel együtt tavaly nyáron benyújtott egy javaslatot a fővároshoz, amelyben azt kérték, legalább a Bartók Béla út alsó, Dunához közeli szakaszán fessék fel a bringás sávokat. „Megkerestük Szeneczey Balázs alpolgármestert: neki köszönhető, hogy fel tudtuk venni a kapcsolatot Almássy Kornéllal, a fővárosi utak fenntartásáért és fejlesztéséért felelős Budapest Közút Zrt. vezérigazgatójával. Miután ők elkészítették a terveket, a városvezetés is rábólintott a dologra, így végre zöld utat kapott a fejlesztés. Szerettük volna, ha egészen a Kosztolányi Dezső térig meghúzzák a sávokat, de bízunk benne, hogy egy-két éven belül ez is meglesz” – vázolta az elképzeléseiket Kükü.

„Mégis bringázható város lesz Budapest!” – lelkesítette a megjelenteket a menet elején Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub alelnöke, de Kükü elismerte, hogy sok még a tennivaló. „A Bartók Béla úti kerékpársáv első szakaszának átadásával komoly győzelmet arattunk, de azért nem ez volt az utolsó csata. Sajnos, több olyan sugárirányú út is van Budapesten – mint az Üllői út vagy a Baross utca –, ahol a bringautak és sávok híján csak a legtapasztaltabb, legvagányabb bringások mernek tekerni.

Szeretnénk elérni, hogy ezeket az útvonalakat is biciklisbaráttá tegye az önkormányzat, és meg is fogunk tenni mindent ennek érdekében.

Hosszú meccs lesz, nagy türelemmel, lépésről lépésre kell haladnunk.”

A Magyar Kerékpárosklub elnöke szerint biztató, hogy az elmúlt évek tusakodásai után végre „el tudták ásni a csatabárdot” Tarlós István főpolgármesterrel. „Egy időben komolyan tartottunk attól, hogy visszafejlesztik a meglévő infrastruktúrát: volt szó a biciklisek előtt mindkét oldalról megnyitott egyirányú utcák újbóli lezárásáról és a közös busz-kerékpársávok megszüntetéséről is, de szerencsére a főváros belátta, hogy ennek semmi értelme sem lenne. Ha lassan, apró lépésekkel is, de előrefelé haladunk.”

Annál is inkább, mivel küszöbön a következő nagy fejlesztési hullám: az Európai Uniós támogatásból megvalósuló Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében milliárdos összegeket fognak költeni a külvárosi bringás infrastruktúrára. „Szerencsére, úgy néz ki, hogy egyes belvárosi fejlesztésekre is lesz pénz: megújulhatnak a Duna-parti utak, az új Eurovelo 14 kerékpárútvonal kiépítésével egészen Rákospalotáig érhet majd a bringaút, a tavaly nemzetgazdaságilag kiemelt projektnek nyilvánított Budapest-Balaton kerékpárút megépítésével pedig a Budaörsi út is biztonságosabbá válhat.”

Kükü bízik abban, hogy a VEKOP-pénzek elköltésénél a Magyar Kerékpárosklub ötleteit és javaslatait is figyelembe veszik majd. Jó jel, hogy a szerdai örömtekerésen Révész Máriusz kerékpárügyi kormánybiztos és Riz Levente XVII. kerületi polgármester, a főváros Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke is ott volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top