Magyarország kúl

Versenyfutásban a vevők a debreceni lakásokért

A gazdasági fellendülés miatt gyorsan fejlődik Debrecen és agglomerációjának ingatlanpiaca. Az ingatlanokért munkások, egyetemisták és külföldi befektetők is versenyben vannak.

A környező településeken még olcsóbban lehet ingatlanhoz jutni, de a be- és kiköltözőkkel együtt az ingatlanárak is folyamatos mozgásban vannak. Emiatt a beruházók is fantáziát látnak a városban – írja a Cívishír.hu

Debrecen a levegőből (MTI-fotó: Oláh Tibor)

A kétszázezres lélekszámú Debrecen újabb jelentős infrastrukturális beruházásokat tervez: gyár, ipari park, irodaházak, erőmű épül. Mindez jelentős munkaerőigénnyel jár, az új dolgozók pedig nyomást gyakorolnak a városi és környező települések ingatlanpiacára, amit az egyetemista diákok és a külföldiek amúgy is pörgésben tartanak.

Hajdú-Bihar megye országos összevetésben tavaly az ötödik helyen állt 14 százalékos ingatlanár-emelkedésével, Debrecen azonban önmagában 16 százalékkal lett drágább egy év alatt.

Idén pedig, ha csökkenő ütemben is, de várhatóan még tovább emelkedik az átlagos négyzetméterár. A 236 ezer forintos értékkel Debrecent most csak Győr előzi meg a vidéki városok közül – értékelte az adatokat Nagy Péter, az OTP Ingatlanpont régióvezetője.

A szakember tapasztalata szerint a városközpont és a Nagyerdő környéke a leginkább kelendő, de nagy a verseny a kisebb, alacsonyabb árú ingatlanokért is. Ezeket főleg az egyetemisták bérlik, illetve vásárolják meg. Befektetési szándékkal külföldiek is megjelentek, elsősorban ukrán és román magánszemélyek. Panellakást 9 millió forinttól lehet most venni a városban, a kertesházak ára ennek többszörösére is rúghat.

A piacra rátaláltak a beruházók is, újépítésű ingatlanprojektből 5-10 és 20-30 lakásosak is indulnak a jövőben, de jelenleg már mintegy 350 társasházi lakás építése folyik.

Egyre többen nézelődnek a környező települések ingatlanjai között is. Ebes, Sáránd és Mikepércs a hajdú városokkal együtt – Hajdúböszörmény, -hadház, -sámson – lassan agglomerációs gyűrűt von a megyeszékhely köré.

A kelet-magyarországi különversenyben Nyíregyháza és Miskolc is lemaradt a cívis várostól, országos összevetésben a középmezőnyben, illetve annak végén foglalnak helyet. A szabolcsi megyeszékhelyen tavaly közel 12 százalékkal emelkedett, 182 ezer forint körül alakul az átlagos négyzetméterár. Miskolcon valamivel dinamikusabb a bővülés, de olcsóbbak a lakások: 120 ezer forint környékén árulják négyzetméterét, itt 13 százalékkal emelkedtek az árak.

Még Debrecen:

Magyarország legszebb helyei: Észak-Alföld

Drónvideó készült Debrecenről

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top