Magyarország kúl

Sena Dagadu és Élő Márton: Nem biztos, hogy be tudnánk futni egy afrikai popot játszó bandával

Sena Dagadu és Élő Márton a nyárról, a gyereknevelésről, a szólóprojektekről és a ghánai magyar fesztiválról. Interjú.

Sena Dagadu és Élő Márton, az ország egyik legnépszerűbb reggae-dancehall zenekara, az Irie Maffia énekese és alapító-producere hosszú évek óta dolgoznak együtt. Nem csak a munkában, hanem a magánéletben is egymásra találtak, házaspárként közösen nevelik hétéves kislányukat, Kekelit. Mindketten híresek arról, hogy szeretik különféle produkciókban, projektekben, együttműködésekben kipróbálni magukat: Sena idén áprilisban adta ki harmadik szólólemezét, a Featherst, Marci pedig 2015 tavaszán ghánai producerbarátjával, Mensa Ansah-val (M3NSA) megalapította az afrikai gyökerű elektronikus tánczenét játszó RedRedet. Közben az Irie-val is járják az országot, és a Sena Band is rendszeresen koncertezik. Legutóbb éppen a Sziget Fesztiválon léptek fel mindhárom bandával.

Augusztus vége van, lezárult a fesztiválszezon. Bírtátok? 

Élő Márton: Élveztük. Azt hiszem, igazán jó műsort raktunk össze az idén, olyan show-t, ami bárhova megyünk, mindenhol működik. Ez fontos, mivel az elmúlt egy-két évben kicsit elkedvetlenedtünk. Több népszerű, új zenekar is elindult, ráadásul szinte mindenki magyarul nyomja, és nagyon úgy tűnt, hogy angol nyelvű számokkal már nem lehet igazán komoly sikert elérni a hazai piacon. De az idei nyár szerencsére rácáfolt erre, most megint nagyon sok örömöt és sikerélményt nyújt a koncertezés.

Fotók: Neményi Márton

Sena Dagadu: A folyamatos utazás viszont sokkal fárasztóbb, mint pár éve.

É.M.: Meg a bulizás.

Van valami monotonitás a turnézásban.

É.M.: Ezt inkább tavaly éreztük. Igaz, hogy az idén csak két single-t – a Wake Up-ot és a Troublemakert – adtunk ki, de mégis sikerült teljesen átalakítani, élőbbé, izgalmasabbá tenni a repertoárunkat. Rengeteg mash-upot, zenei montázst készítettünk, a régi számaink általában csak egy-egy verze erejéig szólaltak meg a fellépéseinken. Ez sokkal érdekesebbé tette a számunkra a koncerteket – és úgy láttam, hogy a közönségnek is bejött.

Ilyenkor mit csináltok a gyerekkel? (Miközben beszélgetünk, Kekeli a barátnőivel pancsol a budai ház kis kerti medencéjében.) Ő is utazik veletek?

S.D.: Ő is turnézik. Van, hogy eljön egy-egy koncertünkre, de általában vagy a nagyszüleinél, vagy az unokatestvéreinél, vagy Mira barátnőjénél vendégeskedik. Körbelátogatja a családot és a barátokat.

Új projektekbe is belevágtatok. Sena, neked például áprilisban jött ki az új szólóalbumod.

S.D.: A Feathers. Ez a harmadik szólólemezem, az első, a First One még 2003-ban, a második, a Lots Of Trees pedig 2013-ban jelent meg. Az első és a második album kiadása között eltelt tíz évben nem is nagyon törtem a fejemet azon, hogy saját lemez kellene csinálnom, hiszen annyi mindennel foglalkoztam: rengeteg zenésszel kollaboráltam, különféle projektekben vettem részt (az Irie Maffia mellett többek között DJ Mangóval, DJ Vadimmal, Barabás Lőrinccel, Yonderboi-jal, Zagarral és a Kamu és a Skeggel is dolgozott együtt, a szerk.). Jól elvoltam. Aztán bekopogott az ihlet – és vele az igény, hogy kiadjak egy új lemezt. Azt hiszem, a Lots Of Trees után felszabadult bennem valami, átszakadt egy gát, úgy éreztem, a szövegírás után meg kell próbálkoznom a zeneszerzéssel is. Egyszerűen megkívántam. Marci tök jó fej volt, vett nekem egy kis midi billentyűzetet, letöltötte a Logicot, megmutatta, hogyan kell alapokat gyártani – egyszóval mindenben segített. Én meg fogtam magam, kiültem ide a verandára, és elkezdtem kibontani, felépíteni az ötleteimet. Három évig tartott, de végül összejött egy albumra való anyag. Nagy élmény volt, és komoly kihívás, mert eddig mindig más producerekkel dolgoztam.

Miben más a Feathers, mint a korábbi lemezeid?

S.D.: Ez egy akusztikus album, egyetlen szám, a My Freedom kivételével nincsenek rajta elektronikus effektek. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy élő legyen a hangzása, ezért újra összetrombitáltuk azokat a zenészeket, akikkel a Lots Of Trees-t csináltuk, és élőben vettük fel a számokat. Filmes hasonlattal élve egyetlen snittben; mindenki egyszerre, egy helyiségben játszott, csak én voltam egy másik szobában, hogy az éneket külön tudjuk rögzíteni. Meg akartuk fogni azt az energiát, ami az élő zenében benne van, szerettük volna visszaadni a folyamatos koncentráció és az együttlét, a közös zenélés hangulatát. Szerencsére, a zenekar is vevő volt erre, ők is élvezték, hogy szabadon, kísérletezve dolgozhattak, és így a saját egyéniségük, stílusuk, zenei felfogásuk is nyomot hagyott az albumon.

Gondolom, Marci is besegített.

S.D.: Persze, nélküle nem is mernék belevágni egy ilyen komoly projektbe. Executive producerként segített, hogy szépen összeálljon az anyag, harsonázott, és ő csinálta a keverést is.

A Feathers idén áprilisban jelent meg. Hogy fogy?

É.M.: Sehogy. Igaz, nem is foglalkoztunk igazán a terjesztéssel, tudtuk, hogy ez az album nem a mai magyar piacra való, ezért eleve csak bakeliten adtuk ki. Elsősorban Sena zenei, alkotói önmegvalósítása miatt volt fontos, hogy megjelenjen, úgy voltunk vele, hogy akihez eljut, ahhoz eljut, akihez nem, ahhoz nem.

S.D.: Hagyjuk, hogy a saját életét élje. Felvettük, kiadtuk, és a Sena Banddel élőben rendszeresen játsszuk is az új számokat, de nem azért csináltuk, hogy kereskedelmi sikereket érjünk el vele. Kaptunk egy kis támogatást az elkészítéséhez, ezért megtehettük, hogy figyelmen kívül hagyjuk a piaci trendeket. Szabadon alkothattunk, nem kellett arra figyelnünk, hogy populáris, rádióbarát dalokat írjunk, hiszen nem az volt a cél, hogy ezután minden falunapon ezzel az anyaggal tudjunk fellépni. Az Irie Maffia népszerű, rengeteg fellépésünk van, ez biztosítja a stabil anyagi-egzisztenciális hátteret, és azt, hogy a ráérő időnkben a saját elképzeléseinket megvalósítva, kötöttségek nélkül dolgozhassunk.

É.M.: Az azért furcsa, hogy mennyire hidegen hagyja az Irie-rajongókat az új lemez. Senát imádják, bárhova megyünk, szó szerint szétszedik a fellépéseken, de amit a saját neve alatt csinál, arra mégsem kíváncsiak.

S.D.: Ebben azért én is hibás vagyok. Nem vagyok igazi sales-es, nem tudom jól eladni magam. Még szerencse, hogy a Sena Bandnek is megvan a maga viszonylag széles közössége, öröm nézni, hogy hányféle ember – köztük idősebbek és fiatalabbak is – jön el a fellépéseinkre. Hűséges rajongók, akik már az Irie előtt is szerették a zenémet.

Nem szeretnél az Irie Maffiához hasonlóan sikeres, jól bejáratott brandet építeni Sena Dagaduból? Itthon, külföldön…

S.D.: Megfordult már a fejemben, hogy valódi brandet kellene építeni magam köré, annál is inkább, mivel van pár ember, itthon és külföldön is, akik szívügyüknek tekintik a sikeremet. Ehhez viszont az kellene, hogy jóval tudatosabban foglalkozzam a karrieremmel. Eddig többnyire szerencsém volt, miközben persze hülyére dolgoztam magam: szöveget írtam, zenét szereztem, stúdióztam, felléptem, közreműködtem más zenészek, zenekarok produkcióiban, egyszóval nem volt megállás, de a komolyabb lehetőségek mégis inkább maguktól estek be, és többnyire éppen akkor, amikor úgy éreztem, szintet kellene lépnem. Azt hiszem, fel kellene nőnöm végre ahhoz, hogy amúgy istenigazából kitaláljam és el is tudjam adni magam, de úgy érzem, lassan ennek is eljön az ideje: a zeneszerzés, a Feathers-lemez elkészítése sokat segített abban, hogy jobban megismerjem önmagam, végre kezd összeállni, hogy valójában ki vagyok, és mit akarok megmutatni ebből a világnak.

É.M.: Ráadásul ahhoz, hogy Senából erős márkát építsünk, komolyan nyitnunk kellene a külföldi piacok felé. Sajnos, nálunk nincs elég olyan ember – a szó legjobb értelmében vett fogyasztó – akik el tudnának tartani egy olyan zenekart, előadót, aki, mint a szólólemezein Sena is, progresszív, kísérletező zenét csinál. Márpedig külföldön befuttatni egy magyar zenészt nem könnyű feladat. Ehhez az kellene, hogy hosszabb időre kiköltözzünk Nagy-Britanniába, Franciaországba vagy Németországba, ami egyrészt komoly anyagi befektetés lenne, másrészt így, hogy családban élünk, megszervezni sem könnyű. Kekelire is gondolnunk kell, nem hagyhatjuk magára azért, hogy építgessük a karrierünket.

Marci, nemrég te is új projektbe kezdtél: Mensa Ansah-val közösen 2015-ben megalapítottátok a RedRedet. Miben más ez, mint az eddigiek?

É.M.: A RedRed afrikai gyökerű elektronikus tánczenét játszik. Mensával 2010-ben találkoztam Reggie Rockstone accrai klubjában, a Rockstone’s Office-ban, és első látásra megkedveltük egymást. Nagyon szerettem a zenéjét, úgyhogy meghívtam Budapestre, abban az évben össze is hoztunk egy közös koncertet a MÜPA-ban, és egy számot is felvettünk együtt. A következő évben megint eljött – ezúttal már Wanlovval (Wanlov the Kubolor, Mensa barátja és zenésztársa, a szerk.), és velük, illetve Senával közösen elkészítettük a Fokn Dunaquest in Budapest című albumot. Mensával nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk zeneileg és emberileg is, és végig folyamatos munkakapcsolatban voltunk. 2015-ben ideköltözött, és elhatároztuk, hogy együtt megalakítjuk a RedRed-et. Nekiestünk a melónak, még az év áprilisában bemutattuk az első videónkat, a Ghettót, amiben nagy büszkeségünkre a ghánai hiphop legnagyobb sztárja, Sarkodie is közreműködött. Azóta több videót is leforgattunk, legutóbb június 6-án a Sisimbo című számunkat adtuk ki. Folyamatosan koncertezünk, játszottunk Ghánában és Budapesten is, többek között az A38 hajón, a Pontoonban, a Bánkitó Fesztiválon és legutóbb a Szigeten is felléptünk.

Vevő erre a közönség?

É.M.: Dolgozunk rajta, a pontoonos buli például remekül sikerült. Én nagyon hiszek a projektben: a baj csak az, hogy Sena szólóanyagaihoz hasonlóan a mi zenénk is inkább külföldön lenne eladható. A RedRed a legújabb projektünk, komolyan rá kellene állnunk a közönségépítésre, hogy széles körben is ismertté válhasson. Erre sajnos most nem igazán jut idő és energia – arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi magyar közállapotokat ismerve, nem biztos, hogy be tudnánk futni egy olyan bandával, ami afrikai popot játszik.

Láthatóan mindkettőtök számára fontos a művészi önkifejezés.

S.D.: Igen. De azért, ha kell, kompromisszumokat is kötünk. Elvégre a sikerélmény is fontos: az, hogy a lehető legtöbb emberhez jusson el a zenénk. Jó érzés, hogy az Irie Maffiával megélhetjük ezt – még akkor is, ha vannak, akik szerint az utóbbi időben túlságosan kommersz, rádióba való dalokat játszunk.

É.M.: Ezek az emberek nem értik meg, hogy az Irie-val kénytelenek vagyunk mi is piaci alapon működni, és olyan zenét csinálni, amire egy nagyobb koncertteremben vagy fesztiválon is megmozdul a közönség. Arról nem is beszélve, hogy ha sikered van, óhatatlanul kommercializálódik a zenéd: egyrészt azért, mert szeretnél minél több embert megszólítani vele – másrészt azért, mert a népszerű számaiddal te is befolyásolod, alakítod a közízlést.

A zene mellett mással is foglalkoztok. Például fesztiválszervezéssel.

É.M.: Igen. Sápi Zsófival, az Irie menedzserével közösen megalapítottuk a BlackBird Bookings nevű rendezvényszervező céget, és idén márciusban a ghánai magyar nagykövetséggel közösen megrendeztük az első Magyar Kulturális Hetet Accrában. Ez volt az új céggel az első komolyabb melónk; nekem nagyon bejött a fesztiválszervezés: az, hogy kivételesen nem azon kell gondolkoznom, hogy kinek csináljak zenét és azt hogyan fogom eladni, hanem azon, hogy kit hívok meg, milyen programokat szervezek, és hogyan hozom ki mindezt a rendelkezésemre álló költségvetésből. Persze, fárasztó volt és stresszes volt, mégis élveztem, hogy teljesen mást csinálhatok, mint eddig.

Kiket vittetek el a ghánai fesztiválra?

É.M.: A hazai zenekarok közül a Zubolyt, de fellépett Sena és a RedRed is. Több ghánai zenészt is meghívtunk, ott volt Wanlov, Stevo, Gyedu Blay Amboley és Tumi Ansah is. Elvittük a fényfestéssel, vizuális installációkkal foglalkozó LaLuzt is, a Kempinsky magyar séfje pedig egész héten főzött az egyik helyi hotelben. Levetítettünk magyar filmeket, voltak gyerekprogramok, magyar játékokat mutattunk be és a Librinek köszönhetően száz magyar író angol nyelvű könyveit oszthattuk szét a helyi gyerekkönyvtárak között.

S.D.: Aztán az egész bagázst a nyakunkba vettük, és elmentünk édesapám szülőfalujába, a Volta-környéki dzsungel közepén fekvő Tsyome Afedo-ba, ahol a helyiekkel közösen rendeztünk egy szuper falufesztivált. Vittük a színpadot, a zenészeket, a fényfestést, apám pedig az egész falut megvendégelte. Elképesztő élmény volt mindannyiunk számára.

Most nyilván a turnézással vagytok elfoglalva, de nyakunkon az ősz. Készültök valami izgalmas dologgal a jövő évre?

S.D.: Persze, egyikünk sem az a fajta, aki képes lenne nyugodtan ülni a fenekén. Én a Feathershez hasonló, nagy projektre ugyan egyelőre nem készülök – azt gondolom, a három szólólemezemmel már letettem valamit az asztalra, szeretném egy kicsit lazábbra, játékosabbra venni a figurát – , de van vagy másfél albumra való új dalom, amikhez szeretnék videókat gyártani, és egyenként kiadni őket – valahogy úgy, ahogy a srácok a RedRed számaival csinálják.

É.M.: Nekem is lesz dolgom bőven. Ha minden igaz, ősszel stúdióba vonulunk az Irie-val, és felveszünk egy új lemezt, amit jövő tavasszal akarunk megjelentetni. Ideje lenne befejezni a RedRed-albumot, és szeretnék továbbmenni a fesztiválszervezéssel is. Ezen kívül Gergővel, a testéremmel közösen egy felvilágosító kampányt is csinálunk az idén. Ez lesz a Wake Up-kampány, aminek az a célja, hogy felhívja a figyelmet arra, milyen fontos lenne, hogy a középiskolákban megtanítsák a diákokat az újraélesztés és az elsősegélynyújtás alapjaira. Hogy tudják, mi a teendő, ha valaki összeesik mellettük az utcán, mert szívrohamot, agyvérzést vagy epilepsziás görcsöt kapott, hogy mit tegyenek egy vízből kimentett fuldoklóval, amíg megérkezik a mentő. Sajnos, Magyarországon nagyon sokan halnak meg amiatt, mert nincs a közelükben senki, aki segíteni tudna. Ez volt az oka annak is, hogy a bátyám három éve intenzív aneszteziológusként elindított egy programot az ELTE Apáczai Csere János gyakorlógimnáziumában, amelynek keretében a diákok és a tanárok elsajátíthatják az elsősegélynyújtás legfontosabb technikáit. Ezt a programot szeretnénk egy, a SOTE-val és az Országos Mentőszolgálattal közösen szervezett turné keretében népszerűsíteni, és ha lehet, országos mozgalommá bővíteni. Járjuk az országot, és kurzusokat tartunk a diákoknak, ahol megtanulhatják, hogyan kell elsősegélyt nyújtani, és hogyan kapcsolódhatnak be az iskoláik ebbe az életmentő oktatási programba. És ha már ott vagyunk, persze csinálunk majd egy-egy bulit is az Irie Maffiával, amire ingyen jöhetnek el azok, akik részt vettek ezeken a kurzusokon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top