Magyarország kúl

Az állampolgár elhozta a várnai filmfesztivál nagydíját

Vranik Roland filmje nyerte el a várnai nemzetközi filmfesztivál nagydíját, az Arany Aphroditét a hétvégén Bulgáriában. Először ért el ekkora sikert magyar film a Fekete-tenger partján.

Love is Folly címmel – idén immár 25. alkalommal – rendezték meg a szerelemes filmek seregszemléjét a Fekete-tenger partján, a díjakról nemzetközi zsűri döntött. A nagydíjat viszont most először nyerte el magyar alkotás.

A Bolgár Filmközpont szervezésében 1993 óta rendezik meg a Love is Folly, azaz A szerelem bolondság címmel a szerelmes filmek nemzetközi mustráját, évről-évre mintegy kilencven játékfilmet mutatnak itt be. Idén augusztus 25 -szeptember 3. között rendezték meg a várnai filmünnepet, amelyen Vranik Roland (Fekete kefe, Adás) legutóbbi rendezése, Az állampolgár is szerepelt a versenyprogramban. Az állampolgár egy megrázó szerelmi történet, amely amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát.

A film világszerte szép sikerrel szerepel a filmfesztiválokon. A portugáliai Fantasporto-n a legjobb forgatókönyv díját nyerte el, majd a Cinequest filmfesztiválon a legjobb filmdráma díját Kaliforniában, Hágában pedig az egyetemisták zsűrije díjazta Vranik Roland filmjét a közelmúltban.

A Filmalap támogatással készült dráma forgatókönyvét Vranik
Roland rendező és Szabó Iván (Vespa, Viharsarok), az SZFE tanára
közösen írta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top