Magyarország kúl

Ünnepi rendezvényen egyesülnek a Szomszédok szereplői

2017. szeptember 3-án nagyszabású fesztivállal ünnepli Újbuda a kultikus teleregény, a Szomszédok indulását. 30 évvel ezelőtt vetítették le a gazdagréti lakótelepen forgatott sorozat első epizódját, a Szomszédok ünnepe valódi időutazás lesz.

Azt írta Újbuda önkormányzata, hogy az eseményre a Szomszédok szereplői és alkotói közül is sokan ellátogatnak – Frajt Edit, Incze Ildikó, Simorjay Emese, Závodszky Noémi, Böröndi Tamás, Nemcsák Károly, Németh Kristóf, Rátóti Zoltán, Trokán Péter és még sokan mások –, akik a forgatások hátteréről és a kulisszatitkokról mesélnek majd. A Karinthy Színház pódiumbeszélgetésén a közönségnek is lehetősége lesz, hogy kérdésekkel bombázza az egykori szereplőket. A helyszínre látogató színészek közösen ültetik el a Szomszédok fáját, így állítva emléket a már elhunyt szereplőtársaknak. Az alkotók a kerek évfordulót méltó módon egy óriás tortával ünneplik meg, este pedig az is kiderül, melyik dalszöveg nyerte a főcímzenére kiírt pályázatot.

A program:

  • Mi is beszállunk az internetbe! Avagy virtuális időutazás Vágási Ferivel az informatika világába. Commodore 64-es játékok, szimulátorokéstesztek.
  • Gábor Gábor szalonjában a – szintén 30 éve Magyarországon lévő – Avonnal szépülhetnek meg a hölgyek. Játékos sminkelés szívünk egyetlen királynőjéhez méltó módon.
  • Az örökké pityókás Jankanéni olthatatlan szomját ezúttal vízzel csillapíthatjuk a „vízöntő” versenyen Alma presszójában. Ki tud egy perc alatt minél több itallal szolgálni a Jutka nagynénjének?
  • Jutka tantermében a klasszikus zenefelismerő versenyen tehetjük próbára műveltségünket, ugyanitt Matyika alsós kvíz teszt kitöltése várja a gyerekeket és felnőtteket.
  • A Nagy Fehér sátrában nem egy cápa elől kell menekülnünk, hanem Magenheim doki elsősegélynyújtó versenyén „gyógyászkodhatunk”, persze nem szokványos módon.
  • János erdész iskolájában különböző növényeket kell felismerni.
  • Lenke néni standján egy saccolóverseny várja az érdeklődőket, ahol a termékek tömegét kell megbecsülni.
  • Taki bácsi taxiján pedig olajozottan megy majd a motor.

A színpadon Szomszédok improvizációs színdarabok, pódiumbeszélgetések, valamint a 80-90-es évek legendás zenéi. Fellépnek a Petőfi Musical Stúdió sztárjai, Szűcs Judith, Abaházi Csaba és a MégEgyKör.

Szombaton a halászlé kap főszerepet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top