Magyarország kúl

Hamarosan régi fényében pompázhat a gyönyörű budapesti zsinagóga

Az egy bécsi szecessziós építész által tervezett, de mór hatású Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga nem sokára olyan lehet, mint új korában. Sok éves elhanyagoltság után végre felújítják Budapest egyik izgalmas és gyönyörű épületét.

Ha minden a terv szerint halad, akkor a pesti Rumbach Sebestyén utcában álló zsinagóga 2018 októberében már régi fényében pompázhat. Végre elkezdték az épület felújítását, ami valójában már évtizedek óta húzódik. A We love Budapest azt írja, hogy a felújítás első üteme már idén decemberben befejeződik, és jövő ősszel az épületben az Együttélés Háza kap majd helyet.

A lap felidézi, hogy az Otto Wagner, bécsi szecessziós építész által tervezett különleges, mór hatású épületet az utóbbi bő húsz évben módszeresen hagyták amortizálódni. Már a nyolcvanas években felmerült a zsinagóga felújításának ötlete, de akkor egy építőipari vállalat teljes mértékben mellőzve minden vallási funkciót, irodaházat és konferenciaközpontot akart itt kialakítani. Miután a cég csődbe ment, a megkezdett felújítási munkálatok soha nem fejeződtek be.

Aztán a kívülről egészen szépen rendbe hozott épület állapota 1991 óta folyamatosan romlani kezdett, főként a befejezetlen részek használódtak el, illetve számos helyen be is ázott a zsinagóga. A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) 2005-ben kapta vissza az épületet, a Kőnig és Wagner Építészek Kft. 2007-ben készített terveket a helyre hozatalára, amelyek szerint a templomtér eredeti állapotban kerül helyreállításra, a félbehagyott restaurátori munkákat befejezik és a hiányzó elemeket pótolják – írják.

A most el kezdett felújítás során az összesen 5700 négyzetméteres, hatszintes épületben a jelentős és látványos munkák a belső térben zajlanak majd, a Magyar Építők értesülései szerint teljesen el kell bontani az épületgépészeti és elektromos rendszereket, emellett a tetőt, a nem szükséges mennyezeteket, burkolatokat, lifteket, nyílászárókat és válaszfalakat is bontani fogják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top