Magyarország kúl

Összeállt a 90-es évek egyik “sztárzenekara”

A G-Play-jel kapcsolatban régen egy kérdés merült fel: miért? 20 évvel később ugyanez a kérdésünk.

Ha még emlékszel erre a dalra, az annyit jelent, hogy minimum 30 éves vagy:

A G-Play 1997-ben tűnt fel az akkori A3, későbbi M-Sat televízió kívánságműsorának listájában, fentebbi volt az egyik, az Ess, eső ess pedig a másik slágerük. Műfaját tekintve a G-Play a gengszterraphez köthető, de annak az óvodás tagozatához: szövegeik komolytalanok, a hiphop szókimondó, politikus, társadalmi problémákat feszegető vonalához csak enyhén közelítettek, pedig amikor megjelentek, már bőven nyitva álltak a kapuk: a Ganxsta Zolee és a Kartel bemutatkozó lemeze két éve boltokban volt, 1997-ben pedig kész lett Dopeman első lemeze is, aki pont úgy mint manapság, 23 évesen is bárkit vígan a másvilágra küldött. Keleti oldalon című számában például ez hallható:

Szarok a cenzúrára,
Halál az összes kibaszott tolvaj politikusra!

Ehhez képest a G-Play így fogalmazott, ha a gengszterizmust akarta összemosni a politikával:

Ha minden jól megy és már alig várja,
Benevez a következő választásra.
Szavazz rá és akkor neked kampec,
Lehetsz tökfej, lehetsz lenyalt hajú jampec,
Ne feledd szeret téged ember,
S a véredből iszik egy igazi gengszter.

A G-Play nem írt igazi slágert. A gangstarap rajongót nem izgatta a zenéjük, klasszikus popslágerhez pedig egyszerűen kevés volt az egész: a dallam nem tapadt, a harmónia, hát, az távol járt tőle, de persze, a kilencvenes évek eleve annyi pusztító hazai slágert nyög, hogy még be is fért volna a sorba. Nem húzták sokáig: Artin (az alacsonyabb, köpcös fiú) későbbi zenei munkásságáról nem tudunk, Szuperjó Tóth András viszont feltűnt a (sajnos) tiszavirág életű Szemét Testvérek zenekarban.

Még a pozitív gondolatokkal teli Kozso sem hitte volna, hogy a G-Play a XXI. században összeállhat, mivel nem voltak ők akkora sztárok, hogy indokolt lenne a reunion, de tessék, a jég megtört, itt az új dal, a címe Metropolis, a szöveg és a zene pedig pont olyan, mintha akkor írták volna, még 1997-ben, csak behelyettesítették Mándoki Lászlót.
Jó érzés, amikor az ember talál egy fix pontot az életében, még ha csak rövid időre is: a G-Play, mint fix pont, most 4 perc és 37 másodperc alatt halványul el a ködben.

És ha ez nem lenne elég, szeptember 30-án lesz koncert is:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top