Magyarország kúl

Mutatjuk, hol eszel a Margit-szigeten

A Balatonon már akad pár, most viszont Budapesten is lett egy cefet jó strandbüfé. Ez a Laza Pala, a helyet Bíró Lajos viszi.

Ún. gasztroforradalom ide vagy oda, az átlag magyar ember számára semmit nem jelent azoknak a séfeknek a neve, akikkel fővárosi hipszterkörökben szokás dobálózni. Bíró Lajos talán kilóg ebből a sorból, mert egy, ő elég régi arc a magyar konyha világából, kettő, nem rest szerepelni, három, ő simán beszél csirkepaprikásról és krumplifőzelékről ahelyett, hogy (bár hála az égnek a streetfood térnyerésével ennek a szavatossága is kezd lejárni) arról magyarázna, hogyan kell otthon szuvidolni 34 órán keresztül egy darab marhahúst, és közben egy laza ebédnek elkészíteni egy borjú brízt.

Bíró Lajos. Fotó: Nlcafe

Bíró főztjét sokáig csak a Bock bisztróban lehetett enni, az étterem árai pedig nem az átlagos magyar fizetéshez igazodtak, de, a sokak által csak a “mi Lajosunk”-ként emlegetett séf / szakács 2015-ben megnyitotta a Séf utcáját a Hold utcai piacon, majd jött a Buja disznó(k), és mindkettő a viszonylag könnyedén megfizethető árkategóriába esett, sőt ma is abba esik. A Laza Pala is ez a vonal, ez Bíró legújabb helye a Margit-szigeten, közvetlen a múlt héten átadott Palatinus strand bejárata mellett. Egy strandbüfé.

Fotó: Neményi Márton

A Laza Palában nemcsak a strand vendégei ehetnek, hanem bárki, mivel a büfé az út felé is nyitva áll. Az étlap nincs túlspilázva (eleve minek?), hideg és meleg fogások is vannak (a Hold utcából ismert negyven dekás rántott szelet 2100, a lecsókolbász 1400 forint), de ami a belvárosban nincs, és itt van, az például a párizsis szendvics.

Fotó: Neményi Márton

Az ára 990 forint, ami persze erős, ha egy átlag büfé átlag szendvicsét vesszük alapul, de: ez a párizsi kizárólag színhúsból készül (99 százalék hústartalom), a szelet maga majd 15 dekás, a kenyér alatta kovászolt, a majonéz pedig házi. Bőven elég lehet egy embernek, kettéosztva “csak” első fogás.

Fotó: Neményi Márton

Bíró árul még fél sült csirkét (1800 forint – ???? – !!!!), de ottjártunkkor erre várni kellett volna még egy órát, annyi időnk viszont nem volt, ezért maradtunk a kolbásznál, ami így néz ki:

Fotó: Neményi Márton

Bár lehetett volna kétféle hideg tésztasalátát is kérni (ki látott még ilyet bárhol az országban a hekk-lángos-palacsinta triumvirátusában?), maradt a ropogós sült krumpli (egy használt, ipari gépet újítottak fel, azaz nem fritőzben sütik) és a krumplisaláta, ami a Hold utcából szintén ismerős lehet. Ha csak fele ezt a színvonalat hoznák egy átlagos budapesti kifőzdében, már nyugodtan leülhetnénk bárhol enni.

Fotó: Neményi Márton

A Laza Pala este 8-kor zár, de a pincér elmondása szerint éppen arról tárgyalnak, hogy este 10-ig kihúzhassák a nyitva tartást, ez többek közt azért örömteli, mert ilyen, mascarponés, piros gyümölcsös gofrit is lehetne enni este fél 10-kor, azaz olyan későn, hogy egy női magazin tripla “bűnözésnek” vélje:

Fotó: Neményi Márton

Elfogyasztva:

Fotó: Neményi Márton

A FINA 2017 miatt a Margit-szigetre érdemes kimenni a nyáron. Jóval európaibbnak néz ki, mint a felújítás előtt, a rozoga büféknek lőttek, helyettük újonnan épített kioszkok működnek, és egy halom sétálóutat renováltak – jobb ott lenni, mint egy évvel ezelőtt. És végre lehet jót is enni, elég normális áron.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top