Magyarország kúl

Megvan a 10 legjobb balatoni strand

Száz balatoni fürdőhely közül 33 nevezett a legjobb strand címért, tíz került ki győztesen.

Átlagosan négy csillag jutott a maximális ötből egy-egy strandnak a Balatoni Szövetség idei minősítésén, derült ki a keddi, siófoki eredményhirdetésen.  Balassa Balázs, a szövetség elnöke elmondta, a nyilvános szolgáltatásokat nyújtó mintegy száz kijelölt fürdő közül 33 nevezett a minősítésre. A munkát az idén is több partnerszervezet közreműködésével végezték. A június 19-22. között lezajlott szemle során sok helyen jelentős javulást tapasztaltak a korábbi évhez képest. Több strandon már eredményt hoztak a központi forrásból megindult fejlesztések, de van sok olyan strand is, ahol még a munka elején tartanak. Mivel a fejlesztések befejezésének határideje október vége, a következő évben további javulás várható a balatoni strandok szolgáltatásaiban, színvonalában.

Balatonakali #kicsitnagyaszelma #sandcastle #lake #vacation #balaton #gopirates

OrsolyaParadi (@pandalaislands) által megosztott bejegyzés, 2017. Júl 4., 08:47 PDT

A zsűri számos egyéb szempont mellett figyelembe vette a pázsit állapotát, az árnyékot adó fák számát és az akadálymentesítést is, ezek alapján pontozott és döntött.

☀ #balaton#hungary#summer#balatonfured

Balatonfüred⛵ (@ilovebalatonfured) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 11., 01:41 PDT

A legjobb tíz balatoni strand:

  1. Balatonakali, Községi strand
  2. Balatonfüred, Esterházy strand
  3. Balatonfüred, Kisfaludy strand
  4. Balatongyörök Közösségi strand
  5. Balatonlelle, Napfény strand
  6. Csopak, Községi strand
  7. Gyenesdiás, Diási Játékstrand
  8. Keszthely, Városi Strand
  9. Szigliget, Közösségi strandfürdő
  10. Vonyarcvashegy, Lidó strand

(via Balatontipp)

Még több Balaton

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top