Magyarország kúl

5 érdekesség a Múzeumok Éjszakájáról

Június 24-én ismét Múzeumok Éjszakája. Elmondjuk, honnan ered, és hogy mi lesz idén.

Idén 15 éves a Múzeumok Éjszakája. Ha már voltál, nyilván várod, de a kérdés így is felmerül: tudos, hogy mi a célja és, hogy honnan ered?

Kösz, Berlin

Amikor a berlini kormány kulturális szenátora este hazafelé sétált és nem tudott bevásárolni, mert az akkori törvények értelmében minden boltnak 6 órakor be kellett zárnia, azon tűnődött, hogy legalább a múzeumok nyitva tarthatnának tovább. Az eszmefuttatást követően a tettek mezejére lépett, és 1997-ben Berlinben meg is tartották az első Lange Nachtot, azaz a múzeumok hosszú éjszakáját, amikor 12 intézmény éjfélig volt nyitva. A nagy sikerre való tekintettel júniusban is megismételték mindezt, aztán lassanként hagyománnyá vált, és világszerte elterjedt.

Az első lépések

Magyarországon 2002 szeptemberében, a nyitott műemléki napok épületlátogató eseménysorozatán a múzeumoké volt a főszerep, a Múzeumok éjszakája program keretében hét országos intézmény hosszabbította meg a nyitvatartási idejét. 2003-ban már a Szent Iván-naphoz , az év legrövidebb éjszakájához legközelebb eső hétvégén rendezték a Múzeumok éjszakáját (Fények és árnyak néven), és húsz budapesti intézmény várta a látogatókat, egy évvel később pedig több mint százezren keresték fel a 29 éjjel is nyitva álló budapesti múzeumot. A kezdeményezés 2005-ben vált országossá, amikor a 36 fővárosi intézmény mellett 18 vidéki nagyvárosban is színes programokat szerveztek ezen a nyári éjszakán – írja az MTI.

Ami a legnagyobb változás a kezdetekhez képest, hogy ma már nem az a legkülönlegesebb ebben az éjszakában, hogy sokáig nyitva vannak a múzeumok, hanem, hogy különleges programokkal készülnek, kulisszatitkokat árulnak el, és sokszor az épületek olyan részeibe is beengedik a látogatókat, ahová máskor nem.

Érdekesség, hogy a legtöbb országban a Múzeumok napjához, azaz a május 18-hoz legközelebb eső szombaton rendezik a Múzeumok Éjszakáját, nálunk ekkor a Múzeumok majálisa van.

Ezért éri meg

Az Ár ugyebár nagyon kedvező, idén felnőtteknek 1700-, gyerekeknek (18 éves korig) 800 forint, 6 éves kor alatt pedig ingyenes a karszalag, amivel az összes résztvevő múzeum látogatható. Bár a látogatószám évről évre nő, itt mégsem a bevétel megszerzése a múzeumok elsődleges célja. Sokat hallani arról, hogy a karszalagvásárlás rendszerét egyesek igazságtalannak tartják, mert annál a múzeumnál marad a bevétel, ahová először mész (ott veszed meg a karszalagot), és a legtöbben a nagy állami múzeumokat választják először, miközben a kisebbekben kevesebbet kellene sorba állni.

MTI / Kallos Bea

Ennek ellenére mégis mindenki jól járhat azok közül a múzeumok közül, ahová sokan mennek. A rendezvény elsődleges célja, hogy több múzeumot is meglátogass, sőt főleg olyanokat is, amik újak a számodra, és ahova később visszatérhetsz. A Múzeumok Éjszakája nagyban hozzájárul a múzeumok népszerűsítéséhez, egyre több fiatal vesz részt a rendezvényen.

Több ezer program egy éjszaka alatt.

A Múzeumok Éjszakája a legnépszerűbb országos eseménysorozattá vált, tavaly 400 ezren vettek részt a programokon. Idén több  mint 380 múzeum, könyvtár, levéltár, közművelődési és egyéb intézmény csatlakozott a rendezvényhez és 2100 programmal várnak.

Az autóktól a macskákig

A Múzeumok Éjszakája évről évre egyre sokszínűbb lesz, hiszen különböző szolgáltatásokat nyújtó cégek és vendéglátóhelyek is csatlakoznak a kezdeményezéshez, rendhagyó programokkal vagy kedvezményekkel készülnek. Idén például nemcsak gyalog, saját autóval, vagy a múzeumi buszjáratokkal (amik a karszalaggal ingyen igénybe vehetőek) közlekedhetsz egyik múzeumból a másikba, hanem kedvezményesen használhatod a Mol Bubit, vagy fél áron próbálhatod ki a GreenGo elektromos autóit. A vendéglátóhelyek közül is sokan szerveznek programokat. Kinyit például a Cat Café is, ahol megtartják a Macskák éjszakáját, ennek valószínűleg a cicák is örülnek, hiszen ők éjjel a legaktívabbak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top