Magyarország kúl

Kiporolták Vuk bundáját

Dargay Attila, Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező és képregényrajzoló június 20-án lenne 90 éves. Az évforduló tiszteletére a Vuk országszerte visszatér a mozivásznakra.

Vuk történetének egész estés filmváltozata 1981-ben készült el, és rögtön hatalmas siker lett. Fekete István története rajzfilmen lett igazán közismert, a film Dargay Attila nevével is összekapcsolódott.

Dargay Attila, feleségével, Henrik Irén operatőrrel filmkészítés közben

Az eredeti, 35 mm-es Vuk filmre azonban ráfért a restaurálás. A beszkennelt képkockákat (több tízezret), darabonként újították fel, és állították át a digitális technikára a Magyar Filmlaborban.

Dargay Attila eredeti

Ha valahol hiba volt, ha egy kocka karcossá vált, ha netán a kis róka bundája kifakult, kijavították. A felújítási folyamat már 2011-ben befejeződött, a filmhez a hangot is újrakeverték, mozi azonban azóta nem vetítette a Vukot, egészen mostanáig.

„Dargay Attila évfordulós születésnapja az apropója, hogy újra moziba kerül Vuk – mondta a Magyarország Kúlnak Zsarnai Gábor, a Pannonia Entertainment munkatársa. – Az eredeti kópiák felújítását sok minden sürgeti: az archiválás, hogy megmaradjon az utókornak, hogy újabb kiadványok szülessenek belőle, megjelenhessen azokon az adathordozókon, amiket most használunk, például DVD-n, vagy hogy a mozik újra játszani tudják. A Vuk felújított változata június 22-től lesz országszerte ismét látható. Nincs olyan generáció, aki ne ismerné a kis róka és családja történetét. Népszerűsége a mai napig töretlen.”

Vuk napot tartanak június 18-án

A felújított Vuk film először az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz majd látható június 18-án. Erre a napra különleges programokat is terveztek, minden Vukról fog szólni. Lesz kiállítás, Dargay Attila eredeti rajzait, karakterterveit és storyboardjait (képregényszerű elrendezésben megrajzolt forgatókönyveit) tekintheti meg a közönség. A képeket Henrik Irén, Dargay özvegye és állandó operatőr alkotótársa biztosította az eseményhez. Ezen túl gyermekprogramok, animációs műhelyfoglalkozás, könyvvásár, pódiumbeszélgetések és természetesen filmvetítés tölti ki a napot. Bővebb program itt található.

Még két Vuk:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top