Magyarország kúl

A gasztrojegy a megoldás arra, hogy rossz időben is lángosozhassunk a Balatonon

Néhány balatoni strandon már bevezették a gasztrojegyet, amely azok számára innováció, akik fürödni nem szándékoznak, csak például lángost vagy hekket akarnak enni a parton. A jegynek az igazi jelentőségét leginkább rossz idő esetén fogjuk megérezni.

Régi panasz a balatoni büfések körében, hogy nemcsak a rövid szezon, hanem a szeszélyes időjárás is nehezíti a dolgukat, hiszen ha esik, senki nem néz a standok felé, kiváltképp akkor, ha a strandon esős, hűvös időben is belépőt szednek az önkormányzatok.

Ennek a problémás helyzetnek az orvoslására született meg a gasztrojegy, amit június elsejétől néhány strandon a Balaton mellett már be is vezettek. Az Index.hu beszámolója szerint Badacsonytomajon és a fövenyesi strandon is árulnak már gasztrojegyet, amelynek lényege, hogy bár be kell fizetni a teljes strandbelépőt – ami az említett két strand esetében 700, illetve 750 forint –, de ha két órán belül kijön a vendég a strandról a fogyasztást igazoló kártyával, akkor a belépőből 500 forint visszajár. Így 15 fok esetén is ehetünk egy jót a parton, és mégsem kell érte a teljes strandbelépőt fölöslegesen kifizetni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top