Kezdők karácsonya

Ezt jelenti az adventi koszorú 4 gyertyája

Te tudod, mit jelképeznek az adventi koszorú gyertyái?

Vasárnap, azaz december 1-jén lesz advent első vasárnapja. Felkészülés gyanánt összeszedtük a tudnivalókat az adventi időszakról és az adventi koszorúról.

  • Advent a karácsony első napját megelőző negyedik vasárnappal (másképpen: a Szent András apostol napjához, azaz november 30-hoz legközelebb eső vasárnappal) veszi kezdetét és egészen karácsonyig tart.
  • Az advent szó a latin Adventus Domini – Isten eljövetele kifejezésből származik, jelentése tehát: eljövetel.
  • Az első adventi koszorút Johann H. Wichern német lutheránus lelkész készítette, azaz inkább építette 1839-ben. Egy kocsikerékre gyertyákat állított fel és karácsonyig minden nap eggyel többet gyújtott meg közülük – hétköznap pirosat, vasárnap pedig fehéret.
  • A mai adventi koszorún négy gyertya van, minden vasárnap egyel többet gyújtunk meg, és mindegyik mást jelképez. A növekvő fény a megváltó eljövetelének közeledésére utal.

  • Bár ettől mostanában már gyakran eltérnek, de a gyertyák színének is jelentősége van, három lila és egy rózsaszín van köztük.
  • A négy gyertya fontos fogalmakra és személyekre is utal:
  1. gyertya: Ádám és Éva – akiknek elsőként ígért Isten  megváltást (hit);
  2. gyertya: Zsidók  – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény);
  3. gyertya: Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya);
  4. gyertya: Keresztelő Szent János  – aki Jézus eljövetelét hirdette, utat nyitva számára az emberek szívéhez (szeretet).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top