Magyarország kúl

Mutatjuk Som Lajos utolsó videoklipjét

Betegen forgatta, a lakásában vették fel.

Tragikus hír rázta meg október 30-án a magyar zenészvilágot és a zenekedvelőket. Elhunyt Som Lajos, a legendás Piramis legendás basszusgitárosa. Mint az Bors mai írásából kiderül, Sommal nem sokkal a halála előtt felvettek egy videoklipet. Barátai összefogtak, és La­jos otthonában elkészítettek egy felvételt, aminek az akkor már nagybeteg zenész na­gyon örült. A videót Som édesapja, idősebb Som Lajos emlékének akarta szentelni, akkor azonban senki nem tudta, hogy a felvételnek néhány hónap múlva vele kapcsolatban is szomorú aktualitása lehet. Lajosnak az volt az egyetlen kérése, hogy szerepeljenek benne azok a tárgyak, amikhez oly régóta ragaszkodott. Így került felvételre többek között édesapja katonaigazolványa, és mivel nagy lovas volt annak idején, kedvenc lovának fotója is.

Na meg Rickenbacker basszusgitárja sem, melyen a Piramisban évtizedeken keresztül játszott.

A videón a Dinamit együttesből Kálmán György énekel, de feltűnnek mellette barátai is. “Az utolsó napjaiban sajnos nem lehettem vele – mondta a lapnak Németh Nyiba Sándor, aki Darab István mellett a szöveget szerezte. A dal a De-Pression műve.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top