Magyarország kúl

Újraindul a pilótaképzés: legyél menő és keress sokat!

Két évtized után újraindul a hazai felsőfokú pilótaképzés a 2018/2019-es tanévtől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán - jelentette be az NKE Katonai Repülőintézet vezetője.

Török Péter kiképző (b) és Radnai Ádám pilótajelölt egy Zlin Z-242L gyakorló repülőgép fedélzetén a szolnoki helikopterbázison (MTI-fotó: Mészáros János)

Palik Mátyás sajtótájékoztatón elmondta: a többéves előkészítő munka eredményeként az állami légiközlekedési alapszak két szakiránnyal – repülésirányító és légijármű-vezető – indul.

A szak indításával olyan légiközlekedési szakembereket képeznek, akik alkalmasak és képesek a védelmi szféra haditechnikai és más szaktechnikai eszközeinek üzemeltetésére, az üzemfenntartás biztosítására, valamint az új haditechnikai eszközök és a kapcsolódó új technológiák bevezetésére, alkalmazására, írja az MTI.

Az új képzési koncepciónak kezelnie kell azt a helyzetet is, hogy a repülőgép-vezetők átlagéletkora negyven év fölé tolódott, de például a helikopterszemélyzetnél ez 45-50 éves életkort is jelent.

A hallgatók a képzés első hónapjaiban katonai alapképzésen vesznek részt Szentendrén. Mindkét szakirányon az első négy szemeszterben katonai, közszolgálati, gazdasági és humán, természettudományos ismeretek képzése zajlik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán a fővárosban.

Az 5-8. szemeszterben a szakmai törzsanyag kötelező ismereteit oktatják, és a repülő-hajózó növendékek célirányos képzése, majd a gyakorlati repülés következik Szolnokon.
Koller József dandártábornok, a szolnoki helikopterbázis parancsnoka elmondta: a gyakorlati kiképzési repüléseket a honvédség számára az elmúlt időszakban beszerzett Zlin típusú repülőgépeken és különböző típusú helikoptereken hajtják végre.

A végzett repülőgép- vagy helikoptervezetők 220-230 repült órával és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) előírásainak megfelelő közforgalmi pilótaengedélyhez szükséges legmagasabb szintű úgynevezett ATPL-ismeretszinttel kezdik meg tiszti pályájukat. A katonai repülésirányítók légvédelmi vagy légiforgalmi irányítóként végezhetnek Szolnokon. A légiközlekedési szakon, légijármű-vezető szakon 15-20, repülésirányító szakon pedig 10-15 ember beiskolázásával számolnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top