Magyarország kúl

Kick-box nagyhatalom vagyunk

Ahol elindult, ott aranyérmet nyert Veres Roland a budapesti kick-box világbajnokságon. Mellette pedig a sportág történetének legeredményesebb sportolója lett Mórádi Zsolt.

Veres Roland kék fejvédőben a döntőben (MTI-fotó: Kovács Tamás)

A BOK Sportcsarnokban a vb-t záró gálán az 57 kg-os Veres Roland – a light-contact és a kick-light után – a pointfightingban is első lett szombaton.

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) az MTI-nek adott tájékoztatása szerint a zárónapon 84 kilóban Mórádi Zsolt is nyert, és mindketten tagjai voltak a csapatversenyben győztes magyar együttesnek.

Immár tíz világbajnoki elsőségnél tart a kick-box történetének legeredményesebb sportolója, a magyar Mórádi Zsolt, aki két aranyéremmel gazdagította gyűjteményét. “Volt ijedtség a döntők előtt, mert a délelőtti csapatselejtezők során kaptam egy rúgást a bordámra, úgyhogy injekciózni kellett. Szerencsére sikerült ezt kizárnom, és a közönség is belevitt az újabb címek megszerzésébe” – idézte a hazai szövetség vasárnapi hírlevele Mórádi Zsoltot. Az ő sikereivel együtt összességében 15 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzérmet szerzett a magyar felnőttválogatott a hazai rendezésű sportági csúcseseményen.

A nők mezőnyében Miskolczi Anett második aranyát gyűjtötte be, ám ezúttal mérkőzés nélkül, miután német ellenfele betegség miatt nem tudott kiállni a light-contact 65 kg-os döntőjére.
A ringesek között is lett magyar aranyérmes: Habash Antoine K1-ben a 63,5 kg-osok között diadalmaskodott. A full-contact 67 kg-os súlycsoportjában Görbics Gábor, +91 kilóban pedig Berki Károly ezüstérmet szerzett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top