Magyarország kúl

Magyar startup révén készülnek az első igazi okos társasházak

Texasban és a budapesti 13. kerületben szinte egy időben indulnak meg olyan lakásépítések, amelyek egy magyar startup okostechnológiáját használják.

A Chameleon nevű, társasházakat célzó magyar startup nagyon drága okosotthonok helyett alapvető infrastruktúrát épít be a házakba, amelyeket aztán könnyen fel lehet okosítani, írja a Forbes. Szarvas Péter és Bíró Róbert cégének közleményéből kiderül, hogy elkezdődött az első magyarországi ház kábelezése.“A 13. kerületben épülő 54 lakásos társasház lesz az első tényleg okos társasház okos lakásokkal. A kivitelező cég további 6 társasházat épít ezzel a technológiával, összesen ezer lakás lesz előkészítve” – írják.

A startup első külföldi megrendelői is megjelentek, az amerikai El Pasóban, Texasban 42 ezer lakást felügyelő ingatlanos cég építené be a technológiát a lakásaiba, egy német befektető cég pedig kizárólagos forgalmazási szerződést szeretne kötni a Chameleon Smart Home értékesítésére az osztrák, német és svájci piacokon. A vállalat 500 ezer euró saját tőkét tenne be egy vegyes vállalatba a Chameleonnal – írják a közleményben.

A startup Litvánia fővárosában, Vilniusban is bemutatkozott, ahol a Magyar Nemzeti Kereskedőház támogatásával vettek részt a fejlesztők üzleti találkozókon, és egy teljes városrész, egy egyetemi negyed okosításáról tárgyalnak.

A Chameleon franchise hálózat kiépítésén dolgozik, ami segíti az egyes országok helyi sajátosságainak (például az eltérő elektromos hálózatokat) kezelését és a kifejlesztett technológia nemzetközi elterjedését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top