Magyarország kúl

Könny áztatta ’56 – Anyák, lányok, asszonyok néma menete

Megrendítő, felemelő és könny áztatta menetelés az igazságért és azért, amit szavakkal kifejezni nem lehetett. Egy fájdalmasan csendes demonstráció nők ezreivel '56-ban.

Ez a demonstráció 2 hónappal a véres októberi események után, 1956 decemberében volt, miközben az utcákon orosz „rendfenntartók” járőröztek és sortüzektől volt hangos az ország. Egy illegális lap, az Élünk hívta csendes felvonulásra a nőket: anyákat, feleségeket, özvegyeket és fiatal lányokat.
1956.  december 4-én munkaruhás nők, járni nehezen tudó, megviselt arcú idős anyókák, svájci sapkás egyetemista lányok, tolókocsis asszonyok és karon ülő kisgyerekes anyák gyülekeztek a Városligetben, kezükben őszirózsával és krizanténnal.

Több ezer nő vonult néma csendben 1956-ban
Forrás: fortepan.hu

Délelőtt 11-kor fekete és nemzeti színű lobogókkal megindult a több ezres néma menet, de az Andrássy út felől szovjet katonai járművek torlaszolták el az utat. Münnich Ferenc honvédelmi miniszter jóváhagyásával fél órával később a katonák elhagyták a terepet.

Két és fél órán keresztül vonultak a nők az ismeretlen katona sírjához súlyos csendben, vagy a Himnuszt és a Szózatot énekelve.

A kivezényelt rendőrök, és katonák a háttérből, könnyes arccal figyelték a néma csendben vonuló nőket.

A szövjet harckocsik fél óra alatt elálltak a néma menet útjából
Forrás: fortepan.hu

Az újvidéki Magyar Szó így írt az eseményekről:

Néhány mellettem álló magyar tiszt szemét könnyek borították el. (…) Az asszonyok kisebb csoportjai érkeztek a délutáni órákban is, amikor a Névtelen Hős sírját már teljesen befedték a virágok. A síremlék négy sarkán egy-egy rendőr állt vigyázzállásban. A gyertyák lassan csonkig égtek és egy papírlapról az eső lemosta a feliratot: A magyar anyák – hőseinknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top