Magyarország kúl

Előre elfogytak a jegyek A Viszkis fesztiválpremierjére

Négy magyar mozifilm és egy animáció szerepel a napokban zajló varsói filmfesztiválon, ahol péntek délután lesz Antal Nimród A Viszkis című alkotásának világpremiere - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel. 

Antal Nimród rendező A Viszkis forgatásán (MTI-fotó: Kallos Bea)

A magyar mozikban november 23-tól látható Viszkis-film “egy izgalmas élet látványos, vad üldözésekkel, akciójelenetekkel teli története – úgy, ahogy csak az immár legendás Kontroll és a Predators – Ragadozók rendezője, Antal Nimród tudja elmesélni” – olvasható a közleményben.

2003-ban Antal Nimród első mozifilmje, a Kontroll már szerepelt a varsói nemzetközi filmfesztiválon és el is nyerte a fesztivál közönségdíját.

Az idén 63 ország részvételével megrendezett és mintegy 200 alkotást felvonultató filmünnep szervezőinek tájékoztatása szerint elővételben először A Viszkis című film vetítésére fogytak el a jegyek. A Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán és Klem Viktor főszereplésével készült film producere a Kontrollt és a Kincsem című filmsikereket jegyző Hutlassa Tamás volt.

A varsói filmfesztiválon az elsőfilmek versenyében mutatkozott be Politzer Péter Férfikor című alkotása. Műsoron volt a Kút és az Aurora Borealis – Északi fény, valamint a Néhány szó című 8 perces animáció is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top