Magyarország kúl

Technológiai világversenyt nyertek a Trefortosok

Okosházmodellel és vakokat segítő okosbottal pályáztak a budapesti gimnázium tanuló a Londonban megrendezett Teen Tech Awards-on, és mindenkit legyőztek.

Népes nemzetközi mezőnyt megelőzve az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának csapata nyerte meg a Teen Tech Awards nevű innovációs verseny nemzetközi kategóriáját, írja az Index.

A győztes gimis csapat (FOTÓ: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium)

A TeenTech a műszaki tudományok és a technológia területén alkotó fiatalokat fogja össze, akik innovatív ötleteiket és azok megvalósítását mutatják be a verseny keretében. Az idei versenyen kétezer diák vett részt, a 2017 júniusában a londoni Royal Society-ben megrendezett döntőbe kétszáz csapat került.

A Trefort csapata, Reményi Réka, Lipták Zoltán és Koczka Vencel 10. osztályos diák egy mobiltelefonról vezérelhető okosházmodellel és egy vakokat segítő okosbottal pályázott a megmérettetésre. Sikerüknek köszönhetően maga az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium is arany fokozatú innovációs minősítést kapott a Teen Techtől. Ilyen díja az Egyesült Királyságban is csak hat intézménynek van.

András yorki herceg személyes meghívására utazik ki újra a csapat Londonba, hogy – több más versenykategória győzteseivel együtt – ünnepélyes díjátadón vegyen részt a Buckingham-palotában.

A diákokat Regele György informatikai vezetőtanár és Regele Balázs, a BME Mechatronika Tanszékének munkatársa készítette fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top