Magyarország kúl

26 év után felújítják a szolnoki színházat

Felújítják a Szolnoki Szigligeti Színházat, 250 millió forinttal az állam is támogatja a munkálatokat.

Balázs Péter igazgató a szolnoki színház előtt (MTI-fotó: Bugány János)

Balázs Péter színházigazgató a szinhaz.org híre szerint elmondta: az 1912-ben átadott és azóta többször átalakított épület utolsó teljes rekonstrukciója több mint negyed százada történt. Az elmúlt 26 év alatt bekövetkezett természetes elhasználódás, az elavuló, nehezen pótolható berendezések, valamint az épület egyes részeinek zsúfoltsága indokolttá teszi a felújítást.

Jelenleg a tervezés, az előkészületi munkák zajlanak. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) megköszönte a kormány támogatását, amelynek eredményeként Szolnok egyik “kulturális ékessége”, a színház épülete megfelelhet a színvonalas és gazdaságos üzemeltetés elvárásainak, és 21. századi körülmények között fogadhatja az évi több mint 100 ezer nézőjét.

A Szolnoki Szigligeti Színház beruházása illeszkedik a kormány vidéki színházakat érintő felújítási programjába, ennek részeként döntés született a debreceni Csokonai Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint a veszprémi Petőfi Színház felújításáról, illetve elvi döntés a győri Nemzeti Színház teljes rekonstrukciójának lehetőségéről.

Függönyt fel:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top