Magyarország kúl

Óriási gímszarvast lőttek ki Zalában

15,66 kilogramm trófeasúlyú gímszarvasbikát ejtett el egy francia vendégvadász nő a Felsőrajk és Pötréte közötti erdőben, a Zala-Jagd Vadásztársaság területén.

A 24 írása szerint a hétfői trófeabírálaton a kilőtt gímszarvasbika 248,48 pontot ért el, életkorát 13 évre becsülték. Az Országos Trófeabíráló Testület dönti el, hogy a trófeát nemzeti értékké nyilvánítják vagy sem.

Rajna Mihály, a vadásztársaság alapító tagja elmondta, hogy két héten át figyelték a vad mozgását. A francia vendégvadász, a 73 éves Francoise Athanassiou három estét töltött a magaslesen: első este a távolság – a gímszarvasbika 300 méterre volt a magaslestől- miatt nem volt eredményes a vadászat, a második este pedig a széljárás nem volt kedvező. A harmadik este, szeptember 5-én viszont egyetlen lövéssel sikerült leteríteni a vadat.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos (k) és Lázár Attila, a Zala Megyei Kormányhivatal vadászati osztályvezetője (j) egy gímbika 15,25 kilogramm súlyú trófeájának bírálásán. A trófea értéke 10 millió forintra tehető. MTI Fotó: Varga György

A Zala-Jagd Vadásztársaság – melynek Vigh László alapító tagja – idén tavasszal kezdte el a működését, 8 ezer hektáron tevékenykedik.

Lázár Attila, a Zala Megyei Kormányhivatal vadászati osztályvezetője kiemelkedő, kapitális egyednek nevezte a 15,66 kilogramm trófeasúlyú példányt. A gímszarvasbika az elmúlt 50 év zalai listáján a rendkívül magas, 248,8 nemzetközi ponttal a 30. helyezést érte el – tette hozzá. A vadászok a szezon kezdetén bizakodóak, Zala megyében pedig minden adott ahhoz, hogy sikeres legyen a vadászati év.

Az elmúlt évben a szarvasbőgés idején 560 gímszarvasbikát mutattak be hatósági trófeabírálaton Zala megyében. A trófeák csaknem fele érmes lett: 49 arany-, 164 ezüst- 161 pedig bronzérmes értékelést kapott.

Zala megyében eközben működik egy nyereséges kivifarm.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top