Moziba és színházba járó kisfarkasokat neveltek

Saját lakásukban tartották az állatokat az ELTE kutatói, az eseményeket kamerával dokumentálták.

A 2000-es évek legizgalmasabb magyar kutatásában a résztvevők több hónapon át nevelték a kölyökfarkasokat a saját otthonukban.

A farkaskölyköket még a szemük kinyílása előtt elválasztották az anyjuktól, hogy biztosan kialakulhasson a gazdájuk iránti kötődés. Az állatok a kutatás elején annyira jól szocializáltak voltak, hogy gazdáik olykor moziba és színházba is magukkal vitték őket.

A nem mindennapi kutatás eredményeit a közelmúltban közölték a Royal Society Open Science nemzetközi szaklapban. A kísérletben a következő kérdésekre keresték a választ: miben hasonlít egymásra a kutya és a farkas? Vajon mi teszi egyedivé a kutyákat az emberrel való kapcsolatukban?

„2000-ben kezdődött a történet: Csányi Vilmos tanszékvezető ötlete volt, hogy az eddigi, kutyákkal kapcsolatos kutatásainkhoz hasznos lenne farkasokat is vizsgálni”

– meséli Kubinyi Enikő etológus.

„Egy gödöllői telepen kezdtünk ismerkedni a farkasokkal, ahol azt tapasztaltuk, hogy bár meg lehet őket közelíteni, féltek az eszközeinktől. Nem lehetett eldönteni, hogy a viselkedésük egyes elemeit a környezet vagy a genetika határozza-e meg. Ezért döntöttünk úgy, hogy kiskoruktól neveljük majd őket, egyformán a kiskutyákkal. Így ki fognak jönni majd a különbségek.”

A rendhagyó kísérletet végzők megállapították, hogy a gondozókhoz való kötődésre minden jel szerint a farkasok ugyanúgy képesek, ahogyan a kutyák. Ez a kötődés ráadásul felnőtt korukban is megmaradhat, abban viszont óriási különbséget találtak a kutatók, hogy a farkasok, a kutyákkal ellentétben teljes mértékben függetlenek.

„Onnantól kezdve, hogy kinyílt a szemük, érezhető volt, hogy nem háziállatok. Az első jel az volt, hogy míg a kiskutyák a kezdetektől fogva követték a mozdulatainkat, állandóan láb alatt voltak, és szerettek volna bekapcsolódni abba, amit csinálunk, ez a farkasoknál hiányzott. A farkas nem keresi az ember tekintetét. Míg a kiskutyára rá lehet szólni, egy farkas felmérgeli magát, ha az ember korlátozni akarja, morog, harap”

– magyarázza a kutató.

A farkasok öntörvényűsége miatt néhány hónap elteltével nem lehetett a kutatást a kezdeti feltételek mellett folytatni.

„Állandóan próbáltak beugrani a hűtőszekrénybe, felmásztak a bútorokra, kiugrottak az ablakon, nem akartak szabályokat megtanulni. Kertes házban neveltem a farkasomat, ám nemsokára elkezdett kiszökni az utcára, ami egy négyhónapos farkassal még vicces, később már annyira nem.”

Szerencsére Enikő férje jól tolerálta, hogy felfordult körülöttük a világ, és természetfilmesként még dokumentálta is ezt az időszakot, Farkaslesen címmel.

Bár a kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy a kutatók nem tarthatják meg a nevelt farkasokat, mindkét félnek nagyon nehéz volt az elválás. Az állatok visszakerültek a gödöllői telepre. Enikő néhányszor még meglátogatta a farkasát, de amikor érezte, hogy mindkettőjük számára fájdalmas, hogy a korábbi kapcsolatuk véget ért, beszűntette a látogatásokat.