Magyarország kúl

Dagonyázás és evezés: brutális túra indul a Sión

A Siófoki Kajak Kenu Sportegyesület brutális evezős túrát szervez a Sió-csatornán, amit túlélőtúrának is szokás nevezni. Az evezősök dolgát ugyanis igencsak megnehezíti, hogy ebben az időszakban meglehetősen alacsony a Sió vízállása.

Harmadik alkalommal rendezi meg a Siófoki Kajak Kenu Sportegyesület a „Vaddisznó-tour a Sión” című versenyét augusztus 5-én. A túlélőtúrának is tartott 33 kilométeres táv igazi kihívást jelent majd az evezősök számára mire Siofóktól eljutnak Ozoráig, az alacsony vízállás miatt ugyanis iszapbirkózásra és dagonyázásra is számítaniuk kell – mondta el a hirbalaton.hu-nak Kardos László elnök.

A tapasztalatok szerint az első pár kilométeren még általában jókedvű a társaság, majd a kilométerek apadásával egyenes arányban csökken a lelkesedés és a könnyed evezés lehetősége is. Ebben a tekintetben a Vaddisznó-tour bőven eltér a hagyományos evezős versenyektől: különböző praktikákat kell majd bevetni, hogy a csapatok a sekély mederben haladni tudjanak, itt húzni, vonni, emelni kell a kenukat.

Ilyen a Sió hajózható állapotban.

Kardos László felidézte az első túrát is, amely igazán embert próbáló futam volt a maga 12 órás időtartamával.  Akkor egy hirtelen ötlettől vezérelve indult el a maroknyi csapat, tavaly viszont már tíz hajó rajtolt és jelentősen rövidebb idő, 4 és fél óra alatt teljesítették a távot.

Az idei évben 14 hajó már biztosan elindul a siófoki bukógát alatti partszakaszról, bár a szervezők péntek estig még nyitva tartják a  jelentkezés lehetőségét. Az indulóknak kajakot és kenut is tudnak biztosítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top