Magyarország kúl

Rekordot döntött az idei Művészetek Völgye

Sosem voltak még annyian a Művészetek Völgyében, mint idén. Összesen kétszázezren fordultak meg a fesztiválon a tíz nap alatt.

Vasárnap este ért véget a 27. Művészetek Völgye fesztivál,  Magyarország egyik legnagyobb összművészeti eseménye.  A tíz nap alatt összesen 200 ezren látogattak el a völgy falvaiba, Kapolcsra, Taliándörögdre és Vigántpetendre; és a fesztivál az első, illetve a második hétvégéjén is nézőcsúcsot döntött. Az első hétvégén közel hatvanezren, a fesztivál további hét napján 140 ezren fordultak meg a Művészetek Völgyében, azaz minden eddiginél több embert – összesen 200 ezer látogatót – vonzott a rendezvény.

„A további 26 helyszín is szinte minden nap teltházas volt, legyen szó könnyű- vagy komolyzenei, színházi- vagy népzenei programról” – mondta Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál program-és marketingigazgatója, aki hozzátette: jövőre július 20–29. között várja majd a látogatókat a Művészetek Völgye, amelyre már 2017. augusztus 1-től megkezdődik a jegyértékesítés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top