Magyarország kúl

Lassan hazaszivároghatnak a nyugaton dolgozó magyarok

Egy friss kutatás szerint elérte a csúcsát a Közép-Kelet-Európából Nyugat-Európába tartó munkaerővándorlás, most már meg kell fordulnia a folyamatnak. Ebből az következik, hogy lassan visszatérhetnek Magyarországra a külföldön robotoló magyarok.

A Colliers International tanácsadócég szerint a nyugatra kivándoroltak egy része lassan visszatérhet Közép-Kelet-Európába – írja az Index.

A Colliers szerint az idézheti elő ezt a kedvező folyamatot, hogy a nyugaton dolgozók a magasabb jövedelem és fejlettebb gazdasági környezet miatt mentek el, de az utóbbi időben Közép-Kelet-Európa gazdasági folyamatai abba az irányba mutatnak, hogy egyre többeknek érheti meg visszaköltözni.

A tanulmányban az érzelmi és családi kötelékek mellett a gyorsabb növekedést, az alacsonyabb adókat és munkanélküliséget, valamint az olcsóbb megélhetést és az emelkedő béreket nevezik meg vonzó tényezőkként.

Hozzáteszik azonban azt is, hogy a régióban van néhány taszító jelenség, mint például a korrupció vagy a politikai instabilitás, ami miatt a gazdasági növekedés ellenére sem gondolnák meg magukat a kivándoroltak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top