Utazás

Ha unod a városi strandot, itt van 10 szuper tó, ahol fürdeni is lehet

A beépített, tömeges városi standok helyett van más megoldás is: 10 strandot mutatunk, közvetlenül a természet öleléséből.

Az unalmas, beépített, tömeges városi standok helyett sokszor jobban járunk, ha inkább kimegyünk a természetbe. A Balaton, a Velencei- és a Tisza-tó mellett pedig létezik még más alternatíva. Összegyűjtöttük azokat a tavakat, ahol lehet fürödni, tiszta a víz, és ahová akár egy hétvégére is érdemes elmenni.

Malom-tó  – Veresegyháza (Pest megye)

tóstrand 1928 óta üzemel, és olyan, mintha azóta nem is változott volna. Nem kell megijedni, van mosdó, étterem, sőt homokos part is. A tóban a bójákkal lekerített részen lehet fürödni, vízilabdázni, a többi része a horgászoké és a kacsáké. Busszal, vonattal is könnyen megközelíthető, körülbelül egy kilométert kell gyalogolni a vasútállomástól.

Forrás: vizesveres.veresegyhaz.hu

Délegyházi tavak (Pest megye)

Budapesttől 27 kilométerre található a 8 tóból álló, összesen több mint 300 hektárnyi vízfelülettel rendelkező tórendszer. Ezek közül van, amelyik inkább horgászásra, van, amelyik inkább vízi sportokra alkalmas. Ahol igazán kikapcsolhatsz és csendben, nyugodtan, szép helyen pihenhetsz, az a Nomád strand. Ráadásul itt a tóban található pici szigetek teszik a hangulatot még romantikusabbá – ezek úszva elérhetőek, de lehet bérelni csónakot is.

Forrás: Fortepan

Deseda-tó – Kaposvár (Somogy megye)

A tó Magyarország leghosszabb mesterséges tava, eredetileg árvíztározóként hozták létre Kaposvártól északra. A Deseda 8 km hosszan nyúlik el, és elsősorban a sportos strandolók egyik kedvenc helye. A vízi sportok mellett, ha nagyon mozogni vágysz, egy 17 kilométer hosszú kerékpárút is ott van, illetve túrázhatsz is, esetleg elmehetsz a tó melletti arborétumba. Az egész tó és környéke természetvédelmi terület: gyönyörű fák, gazdag növényvilág övezi.

Forrás: deseda.hu

Sóstói Tófürdő – Nyíregyháza (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

A szikes Sóstó egyik oldalán büfék, éttermek találhatók, a másik oldalát pedig nádas öleli körbe. Gyerekek a tó homokos, sáros partján egész nap el tudnak pancsolni, de ha megunják, csúszdázhatnak is. A tavat körül lehet úszni, körülbelül 3 km, és pár stég is himbálózik a felszínén, ami tökéletes a pihenésre, napozásra. Ami külön jó, hogy a tóparton közvetlenül van egy meleg, gyógyvizes medence is, így választhatsz, hogy úszol, vagy a termálban áztatod magad.

Forrás: sostort.hu

Öreg-tó – Tata (Komárom-Esztergom megye)

Ez a legrégebbi halastó, még a honfoglalás előtt készült egy völgyzárógát segítségével. A tavat a középkorban is használták, folyamatosan bővítették, hiszen a tatai vár védelmét szolgálta, és kezdetben halakat tároltak benne. Az Öreg-tó ma már az egyik legszebben kiépített üdülőhely: kávézók, éttermek szegélyezik, és természetesen maga a város, hiszen a tó Tata központjában található. Egy hosszú hétvégére is bőven megteszi: csónakázhatsz, fürödhetsz, szörfözhetsz, vitorlázhatsz, kajakozhatsz, biciklizhetsz. Vagy elmehetsz a közeli angolparkba.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Szajki-tavak – Hosszúpereszteg (Vas megye)

A 11 tóból álló üdülőhely Vas megye egyik legnépszerűbb célpontja – már ha fürdésről és túrázásról beszélünk. A tavak környékén gyönyörű kerékpáros és gyalogos túraútvonalakat találunk, valamint kempinget, vendégházakat, éttermet is. Ha több napra érkezel, érdemes ellátogatni a Jeli Arborétumba, Sárvárra és Vasvárra is.

Forrás: szajkitavak.hu

Lak-völgyi tó – Bélapátfalva (Heves megye)

Lak-völgyi tó a családosok és az aktív kikapcsolódást kedvelők számára tökéletes. Amellett, hogy jókat lehet fürdeni az egyik partján, ahol pazar füves, homokos területet alakítottak ki, a tó körüli réteken lehet szalonnát sütni, bográcsozni, kempingezni, kerékpározni, horgászni. A tó fantasztikusan szép helyen fekszik, hegyes, dombos, erdős táj veszi körbe.

MTI Fotó: H. Szabó Sándor

Vadása-tó – Hegyhátszentjakab (Vas megye)

Hegyhátszentjakab mellett, az Őrség dombjai között találjuk a Vadása-tavat, amelyet a Vadása-patak vizének felhasználásával építettek ki. Az elnevezés onnan ered, hogy a környéken sok róka élt, akik lyukakat ástak a patak mentén, így lett a patak neve ‘vad ásta’, vagyis Vadása. 12 forrás táplálja a tó vizét, amely 200 méter széles, 350 méter hosszú. A Vadása két tóból áll: az egyik kisebb vízfelületű, a másik egy vadregényes, sűrű erdő közepén található.

Forrás: vadasa.hu / Lugosi Tamás

Gébárti-tó – Zalaegerszeg (Zala megye)

Zalaegerszegtől északra két patak felduzzasztásával mesterségesen hozták létre a város legnagyobb tavát, nevét egy eltűnt középkori településről kapta. A patkó alakú tó teljes környezete parkosított, a strandon kényelmes, homokos, füves part vár minket, a tó körül pedig sétautak vezetnek. Sportoláshoz is adott minden, van tenisz-, futball- és strandröplabdapálya is. A Gébárti-tó nagy előnye, hogy a közelében kempingezhetsz, van sátorhely, lakóautós szekció és fából épített apartmanházak is.

Fotó: MTI/Varga György

Szelidi-tó (Bács-Kiskun megye)

A Szelidi-tó a Kiskunság legütősebb turisztikai célpontja, homokos a strandja, közvetlen közelében számos szálloda, kemping, vendéglők, kocsmák terülnek el, azaz egy remekül kiépített üdülőhelyről beszélünk. A tó 5 km hosszú, 3-4 m mély, vízfelülete megközelítőleg 80 hektár, ezzel hazánk ötödik legnagyobb természetes tava. A tavat még a Duna mélyítette ki évezredekkel ezelőtt, a vize nyáron körülbelül 28 °C-ra melegszik fel. A talajból sok nátrium-magnézium-karbonát és nátrium-jodid oldódik ki, ezért vizét idegrendszeri, hormonális és reumatikus bántalmak kezelésére is ajánlják, de még nem minősítették gyógyvízzé. Vize szagtalan.

Forrás: Fortepan

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top