G. Szabó Hunor: Eldöntöttük, hogy megcsináljuk a világ legjobb albumát

G. Szabó Hunor dobos, énekes-gitáros dalszerző, heti egy alkalommal tanár, és persze, ahogy ma már egy zenésztől elvárható, egyszemélyes menedzsment is.

Bár olyan sikeres zenekarokban játszik, mint a Jónás Vera Experiment, a Mongooz and the Magnet, W.H., vagy épp a Dzsindzsa, a média szinte csak a Pontoon-beli Red Hot Chilli Peppers felhajtás kapcsán csapott le rá és adta meg a méltán kijáró tizenöt perc hírnevet a The Qualitons vezetőjének. Miért játszik valaki ezer felé, miközben színházi előadásokhoz szerez zenét, gyereket nevel és egy funk-beat zenekart próbál 2017-ben felfuttatni? Ez lenne ma a normális up-tempó vagy ez valami tiszántúli hungarikum?
A 38 éves mezőtúri származású dobos azon ritka jazzisták közé tartozik, aki nem csak, hogy nem nézi le a könnyűzenét, de a The Beatles-t tartja a pop kultúra csúcsának. A zenét jóval inkább ösztönös dolognak tartja, mintsem technikai tudásnak. Nem érdekli a virtuozitás, az előadók hitelessége és az akkor-és-ott teljesítménye köti le. Egy funk-beat zenekar élén időről-időre színpadra áll, és úgy tűnik, elszántan hisz a műfaj magyarországi létjogosultságában.
Hová tart egy anti-frontember típus, aki nem szívesen tárulkozik ki idegeneknek, miközben nap mint nap színpadon áll? Kettősség feszes ritmusokra és lágyabb hangszínre komponálva.

Fotók: Neményi Márton

A The Qualitons nyolc éves volt, komoly elismerésekkel a háta mögött, amikor 2016 nyarán hirtelen országos rivaldafénybe került, csak azért, mert megnézett titeket a Red Hot Chilli Peppers. Meg kellett emészteni?

Igen. Erre senki nem készít fel, nem létezik rá képzés. Vagy legalábbis az én időmben a jazz tanszakon nem volt. A tavalyi felhajtás zenekarvezetőként fontos volt számomra. A többiek inkább elzárkóztak az ezzel kapcsolatos szerepléstől, ami érthető, de ha egyszerre vagy menedzser, sajtós és zenekarvezető, ezzel is foglalkoznod kell.

Hirtelen három, teljes embert kívánó munkakört soroltál fel. Sok?

Igen. Sok harc van bennem ezzel kapcsolatban. Úgy húsz éve abban a csapdában vergődöm, hogy mindenhol jól érzem magam, mindenhol helyt tudok állni, de sehol sem tudok tökéletesen kiteljesedni. Persze elsősorban nyilván zenész vagyok. Ez azért egyértelmű számomra.

Nagyon sok projekted van, és úgy tűnik, mind pörög.

Ez most valahogy így jött ki. A The Qualitonsnak most szerencsére lett egy csomó bulija, a Jónás Vera Experiment nagyon felívelőben van és a Mongooz And The Magnet is játszik rendesen. És akkor még ott van egy rakás más felállás is, színház, ilyesmi.

Így jó, vagy nem vagy képes feladatokat delegálni?

Sajnos az utóbbi. Inkább túlvállalom magam, mert szeretek mindent kontroll alatt tartani.

Csapongás vagy tettvágy?

Mindegyik projektet szeretem valamiért. És nem tudok tétlenkedni. Ha van egy zenekar, ami kicsit már beült, kell egy, ami visz tovább. Plusz ebből élek. Így persze többet vállalok, mint amennyit egészségesen kellene. De nem panaszkodom. Szeretem ezt csinálni.

Otthon is ez megy?

Igen. De azért ott sokkal könnyebb, mert egy olyan kapcsolatban élek, ahol mindketten kivesszük a részünket a „közös teherviselésből”. Ettől aztán én is többet tudok adni. Ez nagyon visz engem és a kapcsolatot is folyamatosan emeli. Ha te adsz, akkor én is adok. Ez  Jucival (Németh Juci énekesnő, a szerk.) nagyon működik.

Van egy hétéves fiad, akit felesben neveltek az édesanyjával. Vele elnézőbb vagy, mint a munkatársakkal?

Igyekszem. Azért a magánéletben nem vagyok olyan szélsőséges, mint szakmai kérdésekben.

Zenész lesz?

Nem úgy tűnik. De ezt én nem is akarom befolyásolni. Hagyom, hogy kiderüljön, mire vágyik. Én is sportolónak készültem, aztán tessék. Ez lett belőle.

A nővéred színésznő és a párod is művész. Hol vannak a nagy, közös projektek?

Hogy őszinte legyek, sosem hittem abban, hogy testvérrel, családtaggal együtt lehetne dolgozni. Ennek ellenére azért Vikivel (Szávai Viktória, színésznő, a szerk.) egy ideje játsszuk a Sárkány leheletet. Igaz, már előttem is létezett a projekt Szarvas Dáviddal és Dinyés Dániellel. Egyszer aztán nem értek rá a fiúk. Így csöppentem bele végül a dologba.

Miközben te már jó ideje benne vagy egy Shakespeare-szonetteket játszó projektben, többek között Ónodi Eszterrel…

Más közegben mozogtunk Vikivel és valahogy soha nem hozott minket össze a sors szakmailag. Mi meg nem kerestük egymást. Amúgy ez Jucival is örök téma. Bár most, hogy őszinte legyek, nekem is megjött hozzá a kedvem, hogy valamit közösen létrehozzunk. Igaz, én inkább stúdióban gondolkodom.

Mi az ódzkodás pontos tárgya?

Nem szeretem, ha összekeveredik a két élet: a munka és a magánszféra. Ne legyen a próbateremben ott a család, a szerelem.

A dobok mögött kísérsz, miközben a The Qualitons-ban elöl állsz. Mégsem tűnsz egy tipikus frontemberalkatnak.

Nagyon nehezen nyílok meg az emberek felé. Zenészként sem szeretek kitárulkozni.

Hiszen folyamatosan azt csinálod!

Igen. De nem úgy, ahogy azt megszoktuk az énekesektől. Egyrészt alapból nehezen nyílok meg, másrészt azt gondolom, egy igazán jó zenekarnak nincs feltétlenül szüksége magamutogató, közönséget megénekeltető vezéralakra ahhoz, hogy sikeres legyen. Mástól is lehet erős egy produkció és izgalmas egy frontember. És hát ilyen vagyok. Ez van. Szeretek rejtőzködve maradni. Azt hiszem, az angolul éneklés is kicsit ehhez kötődik.

Az elöl álló énekes-gitáros és a hátul ülő dobos közül most végül is melyik az igazi éned?

Mind a kettő. Ez a kettősség az egész életemet végigkíséri. Nem azért, mert nem tudom eldönteni,hogy melyik vagyok én, hanem mert mindkettőt szeretem. A főiskolán annyira a jazz hatása alatt éltem, hogy nem is nagyon voltak énekes-gitáros ambícióim. Azt biztosan tudom, azért lettem dobos, mert ez a legősibb hangszer, nagyon jól kifejezhető vele az az őszinte, tiszta muzikalitás, amiről számomra pl a 60-as évek zenéje, hangzásvilága szól. Hálás hangszer, együtt lehet vele lélegezni, táncolni anélkül, hogy észrevennénk. Szerintem a legzeneibb hangszer. Az énekes vonal eredete is teljesen egyértelmű nálam: a Beatles. Apám negyedikben a kezembe nyomta a The hard day’s night albumot. Az az énem ott született meg.

Kovács Katival rendszeresen játszottatok. Ő sem egy közvetlen előadó. Sőt. Mégis megőrült a közönség.

Ebben van valami. Sosem gondoltam bele, milyen a Kovács Kati valójában.

A koncertezés mellett tanítasz is.

Igen. Félállásban Szigetcsépen.

A tanítványok elől nem nagyon lehet elbújni.

Hát nem…

Saját metódust viszel az órákra?

Igen. A suliban gitárt tanítok és zenakari gyakorlatot vezetek. Nem követem a klasszikus tanrendet. A sikerélmény-alapú dolgokban hiszek, amikhez könnyebben tudnak a gyerekek kapcsolódni. Sajnos nem vagyok egy igazi pedagógusalkat. Elég türelmetlen vagyok, úgyhogy hamar ki lehet hozni a sodromból.

Azt mondtad, nem szereted a tétlenséget. A tanításban viszont ott van a flow és a folyamatos változás.

Igen. Mégsem szabadít fel annyira. De mindenképp jó érzés, hogy heti egy napra kiszakadok abból, amit amúgy csinálok. Ilyenkor teljesen más feladatot látok el egy nyugodt faluban, a Dunánál, mint máskor. Úgyhogy szeretek odajárni. Ha látom, hogy van fejlődés és sikerélmény, akkor minden rendben van.

Különös ritkaság, amit a The Qualitons-szal képviseltek. Miért pont a 60-as évek?

A 60-as években, ahogy az élet legtöbb területén, a zenében is sokkal őszintébb, hitelesebb és számomra ízlésesebb volt minden, mint azóta bármikor. Nyilván volt egy, a korra jellemző lázadás, ami erős táptalajt adott ennek az őszinteségnek. De alapvetően tisztább, jobb volt az alapanyag, amivel akkoriban dolgoztak. Manapsàg a popzenét patikamérlegen mérik, nem sok köze van a valósághoz, az ösztönös zeneiséghez. A pop-show-biznisz persze már az 50-es évek végén elkezdődött, de akkor még nem rontották el teljesen az emberek ízlését. A közönségnek elég volt, amit kapott. Mert jó volt. A 60-as években még éltek a tempók, a hangszerek természetesen szóltak, a doboknak akusztikus hangjuk volt. A basszus úgy dörrent, ahogy kell, a gitàrok haraptak! Ma mindent túlfejtenek, sterilizálnak. Ezzel nem azt mondom, hogy akkor minden jobb volt, azóta meg minden rossz, vannak kivételek és minden kornak megvan a maga baja, bàja, erőssége. De alapvetően valahogy mindig is ilyen volt a viszonyom ezzel a korszakkal.

Mit jelent számodra az, hogy biztonság, szabadság, kiteljesedés?

Egyedül dobolás a próbateremben. Nem konkrét dolgokat gyakorolni, hanem vegytisztán zenélni. Terápiás szempontból ez a legjobb felállás.

Amikor senki nem lát…

Igen. Egyedül a próbateremben nagyon jóban tudok lenni magammal. De ha néznek, akkor sajnos ez nem mindig jön össze… Alapvetően egyébként semmi máshoz nem értek. Ezért lettem zenész.

Szerinted értik az emberek a különbséget két dobos játéka között? Mert a szólóknál általában így is, úgy is beindul a sikítozás.

Én abban a hiszemben élek, hogy értik. Vagy inkább érzik a minőségi eltérést. Egy egyszerű groove-ban sokkal-sokkal több van, mint egy virtuóz dobszólóban.

Hallgatsz zenét?

Nagyon jó lenne, de sajnos sokkal kevesebb időm és energiám van rá, mint ahogy azt szeretném.

Akkor nem gyűjtesz tonnányi bakelitet?

Nem. Vagy csak ritkán. Cserébe van egy szakmai betegségem: vintage hangszerek vásárlása. Ráadásul az a része pörget fel a legjobban, amíg vadászom a zsákmány után. Imádom őket egytől egyig, de tény, hogy a böngészés a legizgalmasabb része az egésznek. Szerintem ez amúgy valami kóros jelenség.

Mi a legközelebbi terv a The Qualitons-szal?

A legutóbbi zenekari megbeszélés nagy szeretetben zajlott. Alkotótàbort egyeztettünk. Úgy döntöttünk, hogy megcsinàljuk minden idők legjobb lemezét. Még nem tudjuk pontosan, hogy milyen lesz. De ki akarjuk adni magunkból azt, ami épp bennünk van épp. Jó eséllyel extrém hangszereléseket fogunk keresni: szitár, vibrafon, sok elkent szintihang, rengeteg vokál! Egyszóval pszichedélia. És jó pár két dobolós szám.

Pszichedélia? Nem feltétlenül a legpopulárisabb út…

Nem elsődleges célunk  feltétlenül kiszolgálni a közízlést. A lényeg most, hogy mi higgyünk abban, amit csinálunk. A konkrét cél pedig, hogy tavasszal felvegyük és még nyár előtt kiadjuk az új anyagot. Ezen felül elindítjuk a külföldi szálakat. Úgyhogy már megint lesz némi plusz munka. Viszont úgy tűnik, hogy erős egységben. Az meg ugye, emel…

Hova?

Zenét szeretnék írni. Ez a távlati terv. A lényeg, hogy hiteles legyen.

 Hunor’s One Man Band ilyen projekt volt?

Igen. Ráadásul ott ugye minden olyan lett, ahogy elképzeltem.

Lehet, ez az út. Zacskó a fejre, orrig érő paróka, gorillaálarc. Másoknak már bejött.

Van benne valami. Ezen elgondolkodom…

Jazz vagy pop lesz a saját zene?

Nem tudom. Ami majd előbukkan.

De egyedül fogod csinálni.

Ennyi biztos. És senki nem hallgathatja meg! De azért majd szeressétek!

(Szöveg: Pethes Ágnes)

4+1: G. Szabó Hunor snellbe

1. Whiplash. Jó film?
Dobosként azt gondolom, hogy rémes mozi. El tudom fogadni, hogy valakinek filmként szórakoztató, de teljes tévút, amit bemutat.
2. Amire a legbüszkébb vagy színházi vonalon…
A Tünet Együttes: Az éjszaka csodái Weöres inspirálta előadása, aminek én csináltam a zenéjét és játszom is benne.
3. A szüleid matek-rajz szakos pedagógusok. Alma a fájától?
Egyáltalán nem tudok rajzolni. A gimit pedig végigbukdácsoltam matekból.
4. Csillagjegy. Számít?
Hogyne! Halak vagyok, rák aszcendenssel. Botrányos felállás.
+1 Mi segít, amikor baj van?
Rettentő sokat számít a pozitív visszajelzés. Valószínűleg nagyon hiú ember vagyok.

Szöveg: Pethes Manci