Magyarország kúl

Vízió: sétány ölelné körbe a Balatont

Ifj. Horváth János állami főépítész vetette fel, hogy legyen körbejárható a Balaton, úgy véli, a szabadon megközelíthető parti sávot minden településen biztosítani kellene. A helyi polgármesterek közül ketten is kételkednek.

A közelmúltban vetődött fel az az utópisztikus javaslat, miszerint körbejárható lenne a Balaton. Kenéz István, Balatonlelle polgármestere úgy véli, hogy az ötlet nem rossz, de szerinte napjainkban kivitelezhetetlen, vagy  nagyon sokba kerülne. “Ebben a 30 méteres sávban nagyon sok helyen épületek találhatóak, ezeknek az elbontása, vagy kártalanítása igen komoly összeg” – tette hozzá.
A Sonline által megkérdezett turisták örülnének egy közvetlen balatoni sétánynak. Van, aki szerint lehetne kerékpáros sáv (pár év, és így is Pesttől a Balaton nyugati végéig tekerhetsz) és kevesebb lenne a baleset, a bringások biztonságban közlekedhetnének a tó közvetlen partján. Más szerint nagyon szép látvány lenne, de a tulajdonosok nem mennének bele, hogy átadják a területeket.

Balatonfenyvestől Fonyódig a part beépítése igen sűrű, a települések összenőttek, a legtöbb helyen kapuk zárják el a vízpartot. Hidvégi József, fonyódi polgármester szerint a magánterületek esetében van, ahol 5-10 méter sem lehetne leválasztani. Sok helyen pedig apartman házakat alakítottak ki. Hidvégi József szerint megoldható és jó ötlet a körüljárhatóság a tó körül, de közvetlen ezt nem lehet kialakítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top