Magyarország kúl

Római kori kocsisírt találtak Aquincumban, a Múzeumok Éjszakáján megtekinthető

Egyedülálló római kori kocsisírra bukkantak a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum régészei Budapest III. kerületében, a Csillaghegyi Strandfürdő területén, az egykori Aquincum közelében.

A Budapesti Történeti Múzeum régészei tavasszal a Csillaghegyi Strandfürdő fejlesztéséhez kapcsolódó munkák előtt végeztek kutatásokat a területen.

Fotó: Szilágyi Nóra

“Bár a környéken sok római kori emlék van, a fürdő közvetlen környezetében a korábbi kutatások őskori, honfoglalás-kori és Árpád-kori lelőhelyeket dokumentáltak. Így nagy meglepetésnek számított a közvetlenül a domboldal aljában elhelyezkedő nagy, négyszögletes gödör, amely egy négykerekű római kocsit és két igáslovat rejtett” – mondta el Vass Lóránt, a Budapesti Történeti Múzeum régésze, az ásatás vezetője.

Fotó: Szilágyi Nóra

A mintegy 1700 éves temetkezésben megmaradtak az utazó kocsi vas és bronz alkatrészei, valamint a kocsit díszítő, finom kivitelű bronz szobrocskák is.

Az utazókocsik sírba tételének szokása idegen a puritán mellékletadással rendelkező római temetkezésektől. Nem is valódi rómaiak ápolták ezt a költséges rítust, hanem a kelta eraviszkuszok császárkorban élő elitje. Ennek a Róma-barát elitnek a tagjai ugyan külsőségekben igyekeztek átvenni a hódító rómaiak szokásait, de a halállal találkozva a rómaiság mázán áttört őseik túlvilághite. Az eltemetett kocsi és a fogatos lovak a túlvilági utazás kellékeként kerültek a sírgödörbe”  mondta el Mráv Zsolt, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze, a pannoniai lovas és kocsi temetkezések kutatója, aki a fogatos kocsi bontását koordinálta.

Ez az első alkalom, hogy régészeti feltáráson egy római kocsi felépítménye előkerült, így az időigényes restaurálási folyamat lezárultával a csillaghegyi kocsi szinte minden részletében rekonstruálható lesz.

Mit láthatunk belőle most?

A csillaghegyi kocsi alkatrészei restaurálás után és rekonstruált formában várhatóan két éven belül az Aquincumi Múzeumban lesznek kiállítva, de 2017. június 24-én a Múzeumok Éjszakáján egy napra a nagyközönség is megcsodálhat három, már restaurált különleges bronz szobrocskát. A Magyar Nemzeti Múzeum pedig – a Múzeumok Éjszakájára – a „Túl-világi átjárók” című programkínálatába 22:00 kezdettel beillesztett egy császárkori kocsisírokkal kapcsolatos előadást

Tele vagyunk kincsekkel

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top