Magyarország kúl

Ismerd meg a Tisza-tavat!

Persze, jó hely a Balaton, de az ország keleti felében lévő Tisza-tó pont olyan kellemes nyáron.

Így jött létre a Tisza-tó

A mesterséges tó 1975-ben készült  Kiskörei-víztározó néven a Tisza vízszint szabályozása és az aszályos időben igényelt vízpótlás céljából.  A tónak mára kialakult az ökológiája, és madárrezervátum is működik benne. A Tisza-tó Magyarország legnagyobb mesterséges tava, a fürdőzők körében roppant népszerű. Mivel kedvelt turisztikai célpont lett, a környéken rengeteg szállás- és vendéglátóhely nyílt.

Fotó: Tambo

A világörökség része

A Tisza-tó az Alföld északi részén, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves megye és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán fekszik. A területe 127 km², a hossza pedig 27 kilométer, mozaikosan váltakoznak a nyílt vízfelületek, szigetek, holtágak, sekély csatornák. 1999 óta a Hortobágyi Nemzeti Park bemutató területeként az UNESCO Világörökség része. Aki ide látogat remek túrákat tehet a környéken, de érdemes bejárni akár az egész Északi régiót is.

Nyaralás és felfedezés

A Tisza tó nemcsak azért népszerű a nyaralók körében, mert olcsóbb, mint a Balaton és az ország északi részében lakóknak közelebb is van, hanem, mert remek adottságai vannak. Nézzük mit lehet itt csinálni!

A Tisza-tó legnagyobb strandja Abádszalókon van.  Fotó: MTI/Mészáros János

Fürdőzés

Természetesen fürödni és napozni, hiszen a legtöbben ezért mennek vízpartra. A Tisza-tó körül 6 szabadstrand várja a vendégeket, Tiszafüreden pedig termálfürdők is akadnak.

Vízi sportok, horgászat, kirándulás

Abádszalók környékén a vízi sportok széles skálája gyakorolható, beleértve a motoros vízi sportokat is. A horgászat a szabályok betartása mellett engedélyezett. A Tisza-tó vadvízi világa gyalog, kerékpárral, lóháton és csónakkal is bejárható, gyönyörű tájakon barangolhatunk.

Az élővilág felfedezése

A Tisza-tavi Ökocentrum interaktív módon mutatja be a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti értékeit és élővilágát. A látogatóközpont 2600 m²-es főépülete többek között kiállításoknak, rendezvényeknek ad otthont, de kilátó is található itt. A 735 000 liter össztérfogatú akváriumrendszer a legnagyobb édesvizű akvárium Európában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top