Magyarország kúl

Így teszik elviselhetővé a hőséget a Budakeszi Vadaspark lakói számára

Tombol a forróság, és ezt nem csak mi, emberek viseljük nehezen, de az állatok is. A Budakeszi Vasaparkban ezért a gondozók külön figyelmet fordítanak arra, hogy valahogy elviselhetőbbé tegyék a hőséget az állataik számára. Ha van házi kedvencünk, érdemes ellesni a profik praktikáit.

Budakeszi Vadaspark állatgondozói a kisebb és nagyobb állatoknak jégbe hűtött gyümölcsvariációkat kínálnak, mert bizony az állatokat is legalább annyira megviselheti a már-már trópusi időjárás, mint az embereket. Szilágyi Zsolt, a Budakeszi Vadaspark állatgondozója szerint nemcsak a vadaspark lakóinak esetében, de a házi kedvenceinknél is érdemes odafigyelni a kánikula idején néhány apróságra.

„Az állatok szervezetének is kiemelten fontos a vízháztartás folyamatos egyensúlya, így tálkájukban mindig legyen elegendő friss víz, biztosítsunk nekik árnyékos, felüdülést biztosító kuckót, továbbá alkalmanként egy hűvösebb fürdőt is beiktathatunk” – fogalmaz.

Ezenkívül nagyon fontos, hogy a déli napon ne vigyük le a kutyát sétálni, a tűzforró, felhúzott ablakú autóban pedig semmiképpen se felejtsük állatainkat, a házban élő kedvencek esetében napközben is biztosítsuk a megfelelő szobahőmérsékletet és légáramlást.

Szilágyi hozzáteszi, hogy érdemes szem előtt tartani, hogy az állatoknak a nyári napokon több pihenésre van szükségük, viszont ilyenkor kevesebbet esznek. Vízből ugyanakkor akár a testtömegük egyötödét is megihatják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top