Magyarország kúl

Piszkold össze a kezed: palántázz! Megszületett az ország legnagyobb virtuális kertje

Felelős városi kertészkedők? Erről álmodik Bajzák Anna, és el is indította közösségi magvetős, növénynevelős programját.
Egy fiatal nő magokat ad ajándékba, és semmi mást nem kér cserébe, csak hogy ültesd el és neveld fel. Ehhez kell egy maréknyi föld, némi napfény, és egy kis gondozásra való hajlam.
Bajzák Anna bölcsész szakon végzett, 2015-ben alapította a PlantTogether mozgalmat. Közösséget szervez, immár több mint kétezer-háromszáz követővel bír. Tavasszal földet és magot osztott Budapesten, az úgynevezett PlantPointokon.

Többféle magból lehetett választani

“Kéthetente, ingyenes foglalkozásokon lehetett átvenni a felelős, urbànus kertészkedés alapkellékeit – mondta a Magyarország Kúlnak Anna. – A csatlakozókat ez után sem hagytam magukra, a tagoknak hírlevelet küldök minden fontos tudnivalóról. Nem sokáig kellett várni, alakult egy zárt Facebook-csoport, ahova érkeznek a fotók, a helyzetjelentések. A közösség egyre nő, a tagok segítik egymást: akik palánta nélkül maradtak, az elmúlt hónapban más tagok és támogatók által felajánlott növényeket vihettek haza a Vigaszpalánta-osztásokon.  Nagy sikere volt az ajándék fűszermagoknak is, például  a magról nevelt fahéj illatú bazsalikomnak. A palántacserén kívül tapasztalat- és tudáscsere is zajlik, azaz minden új balkonkertész kap segítséget.”

Pici palánták várnak rá, hogy valaki felnevelje őket

Szelfizz növénnyel

A III. Plantfiekészìtő fotópályázat június végéig tart, erre saját növénnyel közösen készített szelfivel lehet nevezni a sok-sok kisorsolásra kerülő “zöld”nyereményért. Kor, nemzetiség nem számít, határon túlról is érkezhetnek “pályázati munkák”.

A virtuális kertbe az egész országból ültettek valamit

“Ez is saját ötlet – mondja Anna. – Az ültetés után a kertészek közös szelfiket készítenek a palántákkal, majd a #planttogether és #plantfie hashtegekkel megosszák közösségi oldalaikon, vagy nekem küldik el a fotókat. Az elkészült fotóalbum a tervek szerint az ország legnagyobb virtuális közösségi kertje lesz.”

Még a kertészkedésről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top