Magyarország kúl

Első díjat nyert az NLCafé gasztrobloggere a Judafest sütiversenyén

Kis-Varga Judit, az NLCafé gasztro rovatának vezetője nyert az almás-mézes süteményével. Mutatjuk a receptet is!

A Judafest Utcafesztivál szervezőinek felkérésére indultam a sütiversenyen. Sajnos magára a rendezvényre nem tudtam elmenni, de mindig jó érzés, ha egy jó kezdeményezés részese lehetek, így egyből igent mondtam.

A feladat az volt, hogy a zsidó újév hagyományaival összhangban az alma-méz páros által ihletett édességet készítsünk. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi legyen, gondoltam fagyira és pohárkrémre is, de végül úgy döntöttem, hogy egy rusztikus tortát/sütit fogok készíteni. Hónapokkal ezelőtt láttam ugyanis egy szuper guszta sütifotót egy külföldi oldalon, aminek a tetején ropogós morzsa volt, a tésztája pedig almás volt. Ahogy ezen a témán gondolkodtam, beugrott ez a fotó, és onnantól kezdve már biztos voltam benne, hogy ez lesz az én sütim is.

Nagy nehezen vissza is tudtam keresni azt a fotót, és még a receptet is lenyomoztam, de végül nem azt készítettem el, mert az én ízlésemnek az túl édes lett volna. Persze így is édes sütemény készült, hiszen még mézet is csorgattam a tetejére, de a kissé savanykás alma sokat tompít az édességén, és végeredményben egy kellemes kis süti lesz belőle. Szerintem nagyon jó a tetején a ropogós morzsa, a finom puha sütialap mellé pont jól passzol, úgyhogy ezt még biztos más sütiknél is be fogom vetni.

Azért is jó ez a süti egyébként, mert megsüthetjük tepsiben is, laposabban is, és ha felkockázzuk, magunkkal vihetjük piknikezni, strandra, grillpartira – szóval egy igazi nyári kedvenc lehet belőle.

Almás-mézes rusztikus süti

Kis-Varga Judit / csakapuffin blog

Hozzávalók 20 cm átmérőjű tortaformához:
12,5 dkg puha vaj
8 dkg kristálycukor
2 db tojás
12,5 dkg natúr joghurt
25 dkg liszt
2 teáskanál sütőpor
fél teáskanál szódabikarbóna
csipetnyi só
2 db közepes méretű alma

A tetejére:
10 dkg barna cukor
1 teáskanál őrölt fahéj
5 dkg hideg vaj
5 dkg dióbél

Tálaláshoz:

méz

  1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és előkészítünk egy kb. 20 cm átmérőjű tortaformát. Kivajazzuk-kilisztezzük, vagy sütőpapírral béleljük ki.
  2. Először elkészítjük a tetejére a morzsát: a dióbelet durvára vágjuk, a cukorhoz hozzáadjuk a fahéjat, és kézzel összemorzsoljuk a hideg vajjal. Hozzáadjuk a dióbelet, és félretesszük.
  3. A tésztához a puha vajat kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojásokat és a joghurtot, és összekeverjük. A liszthez hozzáadjuk a sót, sütőport és szódabikarbónát, majd az egészet a tojásos-joghurtos keverékhez adjuk. Összekeverjük, majd meghámozzuk és felkockázzuk az almát, és ezt is belekeverjük.
  4. A masszát az előkészített tortaformába simítjuk, a tetejére rászórjuk a diós-fahéjas morzsát, és kb. 40-45 perc alatt készre sütjük (tűpróbával teszteljük), majd ha kihűlt, mézzel meglocsolva tálaljuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top