Magyarország kúl

Legenda az átok sújtotta balatoni tündérről

Mondák, legendák a különféle természeti jelenségekről, földrajzi nevezetességekről akkor keletkeznek, ha az emberek szeretnék valamilyen módon megmagyarázni a létrejöttét, eredetét. A következő történet azt meséli el, hogyan keletkeztek a gyógyító források Balatonfüred környékén. A balatoni regét először Fáy András örökítette meg 1836-ban, a két legöregebb balatoni hajó a Helka és Kelén nevet viselték, és a Városligetben a második világháború előtt még állt egy szoborcsoport, ami a szereplőket ábrázolta.

Népmeséinkhez hozzátartoznak a különleges lények: óriások, boszorkányok, tündérek. Ne csodálkozzunk hát azon, hogy legnagyobb állóvizünkben, a Balatonban is éldegélt egykor gyönyörű, aranyfürtű tündérlány, Sió! A leányzó olyan szép volt, hogy egy Kamor nevű varázsló fia is beleszeretett, aki bármire hajlandó volt szerelméért, még arra is, hogy hársfavirág vizet hozzon a legmeredekebb szirtről a tündér kérésére.

Sió senkit sem szeretett igazán, de mivel tudta magáról, hogy ellenállhatatlan (különösen aranyhajára volt a legbüszkébb), nyíltan kacérkodott udvarlóival, nem gondolva a következményekre. Amikor Kamor fia életét kockáztatva meghozta a vizet, és ezzel bizonyította szerelmét, kedvesét egy másik ifjú karjában találta. Bánatában levetette magát a mélybe, és szörnyet halt.

Sió tündér szoborcsoportja a Városligetben állt (Forrás: Wikipédia)

Kamor, Bakony idős varázslója nem tudott belenyugodni fia elvesztésébe. Öreg pásztor képében meglátogatta a kegyetlen tündér, mintha ő hozta volna el az áhított hársfavirágvizet halott gyermeke helyett. Azonban amikor Sió kinyitotta az üveget, kígyók kúsztak elő, és beborították a lány fejét. A kimondott átok megfogant: a kígyók addig maradnak a helyükön, amíg az igaz szerelem (amiben Sió nem hitt, és állandóan kinevetett) fel nem oldja a gonosz igézetet.

Kelén, a halott ifjú sírját őrző remete fia és Helka, a vak Rohan herceg lánya váltja meg sok-sok viszontagság után igaz szerelmével az átok sújtotta tavi tündért. Az ármánykodó, gonosz nővér és hozományvadász férje mindent megtesz, hogy elszakítsa egymástól a szerelmeseket, és mindenétől megfossza a herceget, míg a fiatal pár Kamor és Sió hathatós segítségével megmenti Rohant, és még a szeme világát is visszaadja.

Kelén és Helka állja a szavát, odaadja az aranyszőrű bárány gyapját hálából a tündérnek, aki megszabadul végre a fején tekergő kígyóktól, és visszakapja aranyló hajfürtjeit. Alázatos szívvel, boldogan ajándékozza meg Kamorral együtt Füredet és vidékét, ahol megáldják a fiatal pár szerelmét. Az öreg varázsló cserfa varázsbotja a jótékony érceket, a tavi tündér aranybuzogányos nádja pedig a legjótékonyabb forrásokat gyűjti egybe, hogy gyógyító forrás fakadhasson mindenki örömére.

Ha szeretnél még többet megtudni a rege szereplőiről vagy a gyerekek kedvet kaptak ahhoz, hogy olvassanak egy gyönyörűen illusztrált fantasy regényt a további kalandokról, és keressék Nyulász Péter kiskamaszoknak írt könyvét: Helka – A burokvölgy árnyai. Már a hetedik kiadás került a könyvesboltokba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top