Magyarország kúl

5 különleges szobor Budapesten, amiről talán még nem is hallottál

5 műalkotás, 5 külön történet.

A vízhordó lány, azaz Abigél szobra

Szabó Magda egyik legkedveltebb regénye az Abigél, amiből négyrészes tévésorozat is készült. Ha a matulás lányok bajba kerültek, a kertben álló szoborhoz fordultak, Abigél korsójába helyeztek el segélykérő üzenetet, egy titokzatos jótevő pedig segített a legnagyobb bajban is. A filmsorozatban szereplő Vízhordó lány szobra egy Budapesti ház udvarában köszönti a látogatókat az Október 6. utcában.

Abigél

Fotó: Stern Ágnes

 

 

 

 

 

 

 

 

Puskás Ferenc egészalakos szobra

Puskás Ferenc a legismertebb magyarok egyike, akit még külföldön is legendaként emlegetnek szerte az egész világon.  A 2006-ban elhunyt csatár születésének 86. évfordulóján, teret neveztek el róla Óbudán, ahol szobor formájában is megjelenik. Az özvegye elmondása szerint bármikor képes volt leállni focizni a gyerekekkel, ha arra kérték, még akkor is, ha éppen öltönyben volt, ezt hivatott bemutatni Pauer Gyula  és Tóth Dávid szobrászművész fényképről mintázott alkotása, ami igazán hangulatossá varázsolja a teret.

Puskás Ferenc

Fotó: Stern Ágnes

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A titokzatos nőalak

Legenda lengi körül a Thököly út egyik erkélyéről figyelő nőalakot ábrázoló szobrot. Állítólag egy asszony hosszú ideig ott várta a háborúban szolgáló kedvesét, ám a férfinek halálhírét keltették, a nő pedig belehalt a bánatba, pedig a gyászhír nem volt igaz, a katona hazatért, és szobrot állíttatott hűséges asszonya emlékére. Bár a történet igazán megható, nem biztos, hogy igaz. Az erkélynek tűnő rész csak egy kiugró faldarab. A házat Ybl Lajos tervezte és a fiától – aki Párizsban látott hasonlót – kapta az ötletet, hogy egy szoborral díszítse az épületet.

A titokzatos nőalak

 

 

 

 

 

 

 

 

Anonymus szobra

III. Béla király jegyzője és krónikása írta meg a legrészletesebben a magyar honfoglalás történetét, a  Gesta Hungarorumot. Mivel a neve nem ismert Anonymusnak nevezik, őt ábrázolja a titokzatos szobor a Vajdahunyad várban, ahol 1902 óta áll. A szobrot a XX. század elején I. Ferenc József adományozott a nemzetnek. A közel 2 méter magas, arc nélküli szobor különleges hangulatot áraszt. Állítólag, ha megérintjük a szobor tollát, az szerencsét hoz, vagy ihletet ad.

Anonymus

Fotó: Stern Ágnes

 

 

 

 

 

 

 

 

Szindbád-szobor

Krúdy Gyula születésének 135., halálának 80. évfordulóján 2013-ban különleges szobrot avattak az óbudai Fő téren. itt töltötte az író az utolsó éveit. A szobor a művész legismertebb figuráját Szindbádot ábrázolja, de felismerhető benne maga az író és Latinovits Zoltán alakja is, aki a műből készült legendás játékfilm főszereplője volt. A főtéren bárki leülhet Krúdy Gyula mellé egy fröccsre.

Szindbád

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top