Magyarországi legendák nyomában – Boszorkányégetés Szegeden

A szegedi Boszorkány-sziget a Tisza-part árterében található fákkal borított szakasz, nevét onnan kapta, hogy 12 embert égettek el ott máglyán boszorkányság vádjával a 18.század elején. A történetet majdnem minden szegedi ismeri, a gyerekek általában félnek ettől a helytől, az fiatalok pedig nyáron éjszaka kimennek megnézni kísértenek-e szellemek.

A 14-15. századtól kezdve Európában a boszorkányokat tették felelőssé a rossz időjárásért, betegségekekért, járványért, csecsemőhalálért és nagyjából minden negatív eseményért, ami az adott közösséget érte. A boszorkányok az Ördöggel cimboráltak, fekete mágiát űztek és boszorkányszombatot tartottak. Ezen az ünnepségen megtagadták a keresztény hitet, orgiát rendeztek, megkapták a repülőzsírt és a varázsport. Legalábbis így hitték, és ezt az elképzelést szentesítette az 1486-ban megjelent két egyházi főinkvizítor, Jacobs Sprenger és Henrich Kramer könyve, a Boszorkányok Pöröje. A helyi inkvizítoroknak ezután nem volt más dolguk, mint addig kínozni a boszorkányság gyanújával perbe fogott szerencsétleneket, míg mindent – a könyvnek megfelelően – szóról szóra be nem vallottak. Nem volt ez másképp a szegedi boszorkányper esetében sem, amely során 15 ember vallotta be a fenti vádakat. Sőt mindezek mellett, a Magyarországon ’divatos’ rágalmakat is elismerték a szegedi ’boszorkányok’: kenőcs segítségével tudnak repülni, felkantározzák az embereket és rajtuk nyargalnak; szitán, dióhéjban közlekednek a folyón, egy évben háromszor körbe repülik a Gellért-hegyet. A szegedi boszorkányper és a kényszervallomások eredménye a tömeges máglyahalál lett.

Kramer Boszorkánypörölyének 1669-es kiadása (Forrás: WIkipedia)

A szegedi boszorkányok és a jégeső

A XVI. század második felétől kezdve Magyarországon is üldözték a női és férfi boszorkányokat, gyakoriak voltak a börtönbüntetések, botozások, lefejezések és a máglyahalál az ország minden szegletében. Mégis Szeged vált híressé a boszorkányperről, ugyanis annak idején az keltette a legnagyobb feltűnést és mind a mai napig a szegedi példát emlegetik, ha tudatlanság által okozott szörnyűségekről van szó.

Az eset előzményeihez hozzátartozik, hogy a török hódoltság alól felszabadult (1686) Szegeden nagyon nehéz volt az élet. Az újonnan betelepült szerbek, horvátok, németek és magyarok között gyakoriak voltak a konfliktusok, hirtelen megnőtt a szegények száma és még a királyi kamara is sanyargatta a várost. Ráadásul 1712-ben jött egy árvíz, ami tönkretette a várost, a 20-as években pedig egymást érték az aszályos évek. 1728-ban pedig egy csepp eső nem esett, helyette viszont júniusban megérkezett a jégeső és a vihar. A papok az Ördögöt és a velük szövetkezőket kezdték emlegetni és Isten haragjaként értelmezni a természeti csapásokat, ezért még több istentiszteletet és szent gyónást tartottak. Hamar szárnyra kapott az a hír, miszerint az istentiszteletek azért nem segítenek, mert vannak olyanok, akik az Úr testét, a szent ostyát kiköpték, megbántva ezzel az Istent. Ez a pletyka járta, egy, már boszorkány hírében állott bábasszony, Kökényné Nagy Annával kapcsolatban is, aki ellen meg is indult az eljárás. A gyűlölethullám viszont olyan mértékeket öltött, hogy a tanuk beszámolói alapján végül 18 embert vittek a törvényszék elé és végezték el rajtuk a boszorkánypróbákat, nevezetesen a vízpróbát és a testsúly-mérést.

Vízpróba, boszorkánymérés, kínzások

A boszorkányfürösztés során összekötözték kezénél lábánál fogva a vádlottat, majd a Tiszába mártották. Ha elmerült, akkor ártatlan volt, ha fennmaradt a vízen, akkor boszorkánynak minősítették. A vízpróba során a 18 vádlottból 15 ember fennmaradt a vízen, hárman pedig elmerültek és vízbe fulladtak. Ez ugyebár az ártatlanságukat bizonyította, ennek ellenére később mégis boszorkányoknak nyilvánították őket, és elégették az ő testüket is. A 15 életben maradt áldozaton még elvégezték a ’boszorkánymérést’ is, amely során megmérték a testsúlyukat. A testsúly-mérés koncepciója az volt, hogy nem lehet boszorkány az, akinek megvan az ’ideális testsúlya’, hiszen seprűn csak azok száguldozhatnak, akik ’feltűnően’ könnyűek. Akik pedig ugyebár ’feltűnően’ nehezek, azok  boszorkányok. Ennek a ’módszernek’ az abszurditását jól mutatja, hogy az egyik nő várandós volt – róla megállapították, hogy sokkal nagyobb kellene, hogy legyen a súlya a babával együtt.

Forrás: Wikipedia

Mindkét próba igazolta végül a törvényszék szerint, hogy boszorkányokra akadtak, ezért elkezdődött a kényszervallatásuk. Az akkori szokások szerint ez különböző stációkból állt. Először a hóhér megmutatta a kínzó eszközöket és részletesen elmagyarázta milyen fájdalmakat okoznak. Ezután következett a második fázis: szegecses lovacskára ültették a vádlottat. A harmadik fázisban az ujjak csavarására, törésére került sor, a negyedik stáció a spanyol csizma volt. A kínzás során két darab szorítófa közé tették a vádlott egyik lábát és addig feszítették, míg nem vallott. A lábszárcsont összezúzása kibírhatatlan fájdalmakat okozott, de akinek ez esetleg ’nem volt elég’, annak a hátát is eltörték. A szegedi vádlottak valószínűleg a második kínzásmód után már mindent részletesen beismertek. A vallatás végén mindenki egyöntetűen elmesélte, hogy a boszorkány összejöveteleken közösültek az Ördöggel, eladták az esőt, egy gyereknek levágták a fejét és tököt tettek a helyére, valamint mindent beismertek, ami a Boszorkányok Pöröje könyvben szerepelt. A 82 éves Rózsa Dániel, aki a város legvagyonosabb polgára volt, beismerte azt is, hogy ő a boszorkányok kapitánya.

Az ítélet: máglyahalál

Az ítéletet 1728. július 23-án hajtották végre a Tisza-parton. Hat férfit és hat nőt máglyarakáson lévő oszlopokhoz kötöztek és nagy nyilvánosság előtt elégették őket. Ez igazából fulladásos halál volt, hiszen az áldozatokkal nem a tűz végez, hanem a füst fojtja meg őket. Egy nőt előtte lefejeztek és a testét kikötötték szintén a máglya oszlopára, így összesen 13 emberi test égett Szegeden. 2 nő kivégzését a következő évben hajtották végre, így a boszorkányper mind a 18 vádlottja meghalt.

Forrás: Wikipedia

A máglyán való égetés az akkori lakosok nagy megelégedését szolgálták, akik Isten jogos büntetését látták benne, valamint hasznos és szükségszerű cselekedetnek titulálták az eseményeket. Mielőtt a Tisza-parton végrehajtották volna az ítéletet, közvetlenül előtte, további kínzásoknak vetették alá a vádlottakat, aminek eredményeképpen további neveket kapott a törvényszék, hogy kik boszorkányok még a városban. A boszorkányégetés után odáig fajult a dolog, hogy 28 ember ült és jajgatott a szegedi börtönben. A teljes őrület elszabadulásának III. Károly királyi parancsa vetett véget, amely kimondta, hogy függesszék fel az eljárást bizonytalan időre a 28 ember iránt. Az ő sorsukról nem lehet tudni, de az bizonyos, hogy a boszorkányperek és kivégzések folytatódtak ezután is a városban és az egész országban. A boszorkánypereknek Mária Terézia vetett véget rendeleteivel a 18.század második felében, ezzel párhuzamosan Európában is számos helyen betiltották a boszorkányüldözést.

Forrás: Reizner János: Szeged története